Buzgó nemzetközi lejárató hálózatról blogolt Navracsics Tibor

Vágólapra másolva!
Miközben az Európai Parlament liberális frakciójának vezetője továbbra is a Magyarországgal szembeni uniós eljárás elindítását sürgeti, Navracsics Tibor kormányfő-helyettes egy külföldi blogon érvel a magyar kormány álláspontja mellett.  
Vágólapra másolva!

Továbbra is szükségesnek tartja Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakciójának vezetője, hogy az EP uniós eljárás indítását javasolja Magyarország ellen.

A korábbi belga miniszterelnök kedd esti újévi fogadására készített beszédében tett erről említést, a beszéd szövegét előre nyilvánosságra hozták.
A beszéd elsősorban az Európai Unió előtt álló feladatokkal, ez euróövezet válságával, valamint az unió irányításával (a német-francia dominancia bírálatával) foglalkozott, de Verhofstadt néhány mondat erejéig kitért Magyarországgal kapcsolatos pozíciójára is. Úgy fogalmazott, "nem lát más lehetőséget", mint hogy a parlament elindítsa azt az eljárást, amelyre az uniós alapszerződés hetedik cikke ad lehetőséget.

A szóban forgó cikk szerint "az (Európai) Tanács, a tagállamok egyharmada, az Európai Parlament vagy az Európai Bizottság indokolással ellátott javaslata alapján, tagjainak négyötödös többségével és az Európai Parlament egyetértésének elnyerését követően megállapíthatja, hogy fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy egy tagállam súlyosan megsérti a 2. cikkben említett értékeket. Mielőtt ilyen megállapítást tenne, a Tanács meghallgatja a kérdéses tagállamot, és ugyanezen eljárásnak megfelelően ajánlásokat tehet neki."

Verhofstadt a kiadott szövegben kiemelte, hogy ez az EP teljes liberális képviselőcsoportjának álláspontja. A frakcióvezető szerint "a magyar válság éppen olyan fontos, mint az euró válsága", mert "mindkettő az unió hitelességét érinti a polgárok szemében".

Guy Verhofstadt egyúttal szégyennek nevezte, hogy "Hillary Cinton amerikai külügyminiszter levelére kell várni, mielőtt az Európai Unió cselekszik".

Közben Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettesnek az új magyar alaptörvényről és a sarkalatos törvényekről írt cikkét közli a ConservativeHome nevű független, de a brit Konzervatív Párthoz közel álló internetes politikai fórum és bloghonlap.

A miniszter szerint a kérdést történelmi összefüggésben kell látni. Mint fogalmaz: "nyilvánvaló volt a magyar választóknak 2010-ben, hogy szükség van egy olyan alaptörvényre, amely világosan lefekteti a civil társadalom és az állam viszonyának alapszabályait". A vitákra utalva Navracsics úgy véli, "a konzervatívokat módszeresen démonizálják ellenfeleik, a liberális újságírókban így reflexszerű az ellenérzés minden politikai célkitűzéssel és olyan gondolkodásmóddal szemben, amely jobboldaliként jellemezhető". Szerinte "az értelmiség Magyarországon erős nemzetközi hálózattal rendelkezik, amely buzgó módon arra törekszik, hogy lejárasson minket. Ezért mindent alaposan kihasználtak, amellyel az új alkotmányt hatalom megragadásaként állíthattak be".

Navracsics úgy vélekedett, hogy a valódi kérdés az alaptörvény rendelkezései és a törvényhozás jogköre közötti egyensúly.

"Az optimális megoldásra törekszünk, felismerve, hogy az örökölt helyzetben radikális megoldásokra van szükség, ha Magyarország el akarja foglalni megérdemelt helyét Európa demokráciái között. Az új alaptörvény a magyar demokrácia gerinceként fog szolgálni, és a sarkalatos törvények pedig kikerekítik az ország politikai, intézményi és szellemi megújulását" - érvelt Navracsics.

A kormánynak vagy a parlamenti többségnek egyetlenegy döntése sem mond ellent az emberi szabadságban gyökerező értékeinknek. Mindazok a kísérletek, amelyek a kormány lépéseit és tetteit úgy igyekeznek beállítani, mint amelyek gyengítenék a demokráciát, olyan ideologikus gondolkodást tükröznek, amelyek tisztán politikai célokat szolgálnak. Magyarország közép-európai országként pedig már megtanulta, hogy az ideológiai gondolkodás milyen tragikus következményekkel járhat - írta cikkében Navracsics Tibor.

A hét elején az derült ki, hogy Martonyi János külügyminiszter uniós kollégáinak írt levelet, amelyben igyekezett eloszlatni a Magyarországgal szembeni fenntartásaikat.

Schmitt Pál államfő Budapesten akkreditált nagyköveteknek beszélt arról, hogy a magyar kormány demokratikus elkötelezettsége nem vonható kétségbe.

Az Európai Bizottság szerdán tartja idei első ülését, ahol téma lesz Magyarország is.