Csalódott az Egyesült Államok Magyarországban

Vágólapra másolva!
Tiszteletben tartjuk a magyarok akaratát, és tiszteljük a magyar vezetést is - jelentette ki az ATV-nek adott, szombaton sugárzott interjúban Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövet, majd hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy meghátrálhatnának, ami az alapelveket illeti. A nagykövet szerint az Egyesült Államok csalódott, hogy aggodalmait a magyar kormány nem veszi figyelembe.
Vágólapra másolva!

"A magyar demokratikus intézményrendszernek, a fékeknek és ellensúlyoknak csak a csúcsát érintettük. Úgy gondoltuk, hogy komolyan megfontolják majd érveinket, és tekintetbe veszik őket. Aztán eljött a december, és kiderült, az aggodalmainkat egyáltalán nem vették tekintetbe. Ez rendkívüli csalódássál tölt el bennünket" - mondta az ATV szerint Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövet a csatornának adott interjújában. (Hétfőn azután az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége helyreigazítást kért az ATV-től, mert szerintük ott félrefordították Eleni Tsakopoulos Kounalakis nagykövet szavait. A nagykövetség azt írta, hogy visszahanllgatták az interjú hangfelvételét, és megállapították, hogy a nagykövet azt mondta: "Előadtuk aggodalmainkat, amelyek egy nagyon szűk körre korlátozódtak. Csak olyan kérdésekre mutattunk rá, amelyek átléptek egy pontot, átcsapva a magyarországi demokratikus intézmények, a fékek és ellensúlyok területére".)

Az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott megbeszéléseit érintő kérdésre azt mondta, részletekbe menő tárgyalásokat tartanak zárt ajtók mögött, és élénk viták, megbeszélések folynak. "Azt hiszem azonban, a legfontosabb az, hogy amikor kifejezzük aggodalmainkat, akkor nem elég azt válaszolni, hogy maguk ezt úgysem értik. Mi ugyanis igenis értünk mindent" - mondta Eleni Tsakopoulos Kounalakis, és hangsúlyozta, lényegesnek tartja, hogy az Egyesült Államok - amely barátja Magyarországnak - a magyar kormány tagjaihoz mindig a legnagyobb tisztelettel fordult, mivel kétharmados "szupertöbbsége" van a parlamentben.

"Tiszteletben tartjuk a magyarok akaratát, és tiszteljük a magyar vezetést is" - jelentette ki, hozzátéve ugyanakkor, ez nem jelenti azt, hogy meghátrálhatnának, ami az alapelveket illeti, amelyek közé tartozik a demokratikus intézmények függetlensége, például a sajtószabadság, a független igazságszolgáltatás, a nemzeti bank függetlensége, valamint a fékek és ellensúlyok rendszere.

Az amerikai nagykövet az elmúlt napokban interjút adott a Népszabadságnak is, amelyben arról beszélt, hogy az utolsó pillanatig bízott Orbán Viktor belátásában (erről itt olvashat).