12 év fegyház a Váci úti Tescóban lövöldözőre

Vágólapra másolva!
Lopáson értek egy fiatalembert másfél éve egy fővárosi Tescóban, aki a biztonsági őrökkel dulakodni kezdett, majd két őrre rálőtt. 12 évnyi fegyházat kapott.
Vágólapra másolva!

Tizenkét év fegyházbüntetésre ítélte emberölés kísérlete és lőfegyverrel való visszaélés miatt első fokon a Fővárosi Törvényszék kedden azt a fiatalembert, aki 2010 augusztusában három lövést adott le egy budapesti nagyáruházban, és így megsebesített két biztonsági őrt.

A bíróság mellékbüntetésként 10 évre eltiltotta B. Gábort a közügyek gyakorlásától.

Másfél éve, 2010. augusztus 19-én este fél nyolc körül Budapesten, a XIII. kerületi Váci úti Tescóban két tolvajt értek tetten az ott dolgozó biztonsági őrök. A férfiakat hátrakísérték az épület biztonsági irodájába, dulakodni kezdtek, majd a vádlott fegyvert rántott és megsebesített két biztonsági őrt. Az egyik őrt a hasán, a másikat a kezén ért egy lövés. A vádlott kimenekült az eladótérbe, ahol végül sikerült lefegyverezni.