A közmédia tisztaságáért tüntettek a Kossuth téren

Vágólapra másolva!
A közmédiánál éhségsztrájkolók által meghirdetett Kossuth téri demonstráció résztvevői esküt tettek a köztársaságra és a demokráciára. Az egyik tudósítás többezres létszámot említett, egy másik beszámoló szerint ezres nagyságrendű lehetett a tömeg.
Vágólapra másolva!

A közmédia és az egész magyar közélet megtisztításáért tüntetett több ezer ember este a Parlamentnél - derül ki a Klubrádió beszámolójából. A Hvg.hu tudósítása szerint ezres nagyságrendű tömeg gyűlt össze a téren.

A köztársaságot búcsúztató nagygyűlést a köztévé székháza előtt hetek óta éhségsztrájkolók hirdették meg és támogatóikkal együtt megalakították a Tiszta Kezek Mozgalmát, a résztvevők pedig esküt tettek a köztársaságra és a demokráciára. A köztévénél indított éhségsztrájk egyik kezdeményezője Nagy Navarro Balázs a rendezvényen azt mondta: az MTVA székházánál mások folytatják az akciót addig, amíg nem küldik el a retusálási ügy valódi felelőseit, emellett alternatív médiarendszer kiépítését is sürgette. Nagy Navarro mellett a tüntetésen fölszólalt még Iványi Gábor lelkész, Tamás Gáspár Miklós filozófus és Fodor Tamás színművész.

Az MTV székháza előtt december 10-én kezdtek éhségsztrájkba a közmédiások, miután kitudódott, hogy Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét kiretusálták több híradós anyagból. A tüntetők a közmédia függetlenségét követelik a felelősök eltávolítása mellett. December 27-én az MTVA azonnali hatállyal kirúgta azt a két közszolgálati alkalmazottat és szakszervezeti vezetőt, akik december 10-e óta éhségsztrájkolnak. Nagy Navarro Balázsnak, a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezete (TFSZ) elnökének és Szávuly Arankának az MTVA közleménye szerint azért mondtak fel, mert "több mint két hete tartó demonstrációjuk során folyamatosan provokálják a munkáltatót". (Az éhségsztrájkról és a csütörtöki kordonbontásról itt olvashat részletesen.)