Újabb levelet írt Orbán Viktor Barrosónak

Orbán Viktor és José Manuel Barroso, csúszhat az IMF-tárgyalás
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök levélben közölte az Európai Bizottság elnökével, hogy pénteken az országgyűlés elfogadta a jegybanktörvényt. A miniszterelnök arról is írt, hogy a jelenlegi jegybankelnök mandátumának ideje alatt nem akarják összevonni az MNB-t és a PSZÁF-et.
Vágólapra másolva!

Pénteken levélben tájékoztatta Orbán Viktor José Manuel Barrosót arról, hogy az országgyűlés elfogadta a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvényt, egyúttal elküldte a jogszabály teljes szövegét az Európai Bizottság elnökének - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője péntek este.

Szijjártó szerint a miniszterelnök közölte azt is, hogy "a jogalkotás során az országgyűlés figyelembe vette az Európai Központi Bank javaslatait és azok elsöprő többségét be is építette az új törvénybe".

A szóvivő tájékoztatása szerint a miniszterelnök azt írta az Európai Bizottság elnökének, hogy az új MNB-törvény minden tekintetben összhangban van az európai uniós joggal és előírásokkal. Mint mondta, Orbán Viktor jelezte, hogy készen áll, ha bármilyen részletet illetően tisztázó konzultációra vonatkozó igény merülne fel.

"Levelében a kormányfő világossá tette, hogy a jelenlegi jegybankelnök mandátumának ideje alatt nem áll a kormány szándékában élni a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének összevonására vonatkozó lehetőséggel" - közölte Szijjártó Péter.

Az [origo] számolt be róla elsőként, hogy az Európai Bizottság elnöke karácsony előtt személyes hangvételű levélben szólította fel a magyar kormányfőt a jegybankról és a pénzügyi stabilitásról szóló törvény visszavonására. "Erőteljesen azt tanácsolnám önnek, vonjon vissza két, a parlament előtt lévő sarkalatos törvényt" - írta José Manuel Barroso.

Orbán Viktor a Hír Tv-nek adott interjúban később azt mondta: elutasító választ küldött az Erópai Bizottság elnökének. A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a Barrosónak írt válaszlevelében "csupa jó hírt közölt" az EB elnökével: például, hogy a Bankszövetséggel kötött megállapodás megsegíti a devizahiteleseket, a parlament pedig elfogadta a 2012-es költségvetést, amely "kiváló", és "az egyik legjobb Európában".