Elbukott Pintér titkosszolgálatos terve a parlamentben

Vágólapra másolva!
Mégsem jön létre a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ (NIBEK) Pintér Sándor belügyminiszter korábban benyújtott javaslatával ellentétben, miután a parlament pénteken elfogadta a fideszes Demeter Ervin ezt indítványozó zárószavazás előtti módosító javaslatát. A parlament múlt héten Kövér László házelnök kezdeményezésére még csak arról döntött, hogy a NIBEK nem működhetne új titkosszolgálatként.
Vágólapra másolva!

Nem állhat fel a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ (NIBEK), mivel a parlament kormánypárti többsége elfogadta Demeter Ervin fideszes képviselő módosító indítványát, amely kivette a javaslatból a szervezetet.

A NIBEK a kormány eredeti szándéka szerint Magyarország belső biztonsági és bűnügyi helyzetét figyelte volna, nemzetbiztonsági szolgálatként pedig elemző-értékelő tevékenységet is végzett volna, és más szervek által kezelt adatokat is felhasználhatott volna.

Múlt héten a kormánypárti többség már módosította Pintér Sándor belügyminiszter terveit, amikor elfogadta Kövér László házelnök módosító indítványait. Kövér, aki az előző Orbán-kormány idején titkosszolgálati miniszter volt, arról nyújtott be indítványt, hogy jelentősen kurtítaná az új szervezet, a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ (NIBEK) jogkörét. Emellett nem engedné Pintér Sándor belügyminiszter felügyelete alá kerülni a külföldi hírszerzést végző Információs Hivatalt, amelyet jelenleg a külügyminiszter felügyel.

A képviselők 258 igen szavazattal, 8 nem ellenében, 33 tartózkodás mellett szavazták meg a rendvédelmi tárgyú törvénymódosítások végleges szövegének minősített többséget igénylő passzusait, míg további részét 258 igen, 7 nem, illetve 34 tartózkodással hagyta jóvá.

A jogszabály-módosítások között maradt ugyanakkor például, hogy a jövőben elzárással, vagy százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható, aki a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó rendezvényen vagy a sportrendezvényeken az arcát olyan módon eltakarva jelenik meg, hogy a hatóság nem tudja azonosítani. Tehát ha például sállal takarja el az arcát.