27 milliárd forintot osztanak szét a kórházak között

Vágólapra másolva!
Az egészségbiztosítási alap egyenlegjavulása miatt 27 milliárd forintos támogatást osztanak szét az állami kórházak között. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár reméli, hogy a letétbe helyezett felmondásokat nem érvényesítik januárban az orvosok, szerinte jövőre a lejárt tartozásaiktól menekülő kórházak a bérekkel foglalkozhatnak majd.
Vágólapra másolva!

Az év végéig összesen 27 milliárd forintos konszolidációs támogatást kapnak az állami egészségügyi intézmények, hogy csökkenthessék lejárt szállítói tartozásaikat - jelentette be a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten. Szócska Miklós szerint ez azt jelenti, hogy az egészségügyi szolgáltatók "tiszta lappal indulhatnak" jövőre. Az államtitkár úgy véli, hogy a rendszer átszervezése a jövő évben meghozza majd gyümölcsét, a jövő év szlogenje az lesz: "mindent a bérekre".

Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke szerint az elmúlt időszakban az egészségügyi ágazatba került 64 milliárd forinttal sikerült megőrizni az intézmények stabilitását, a betegellátás biztonságát. "Ezáltal a jövőben minden területen a humán erőforrás megtartására tudnak majd koncentrálni" - tette hozzá. Kitért arra: a felmondólevelek aktiválódására több forgatókönyvvel is készülnek; a konkrét számok ismeretében pedig megteszik a szükséges lépéseket. Egyelőre azonban még nem tudják, hogy az egyes intézményeknél hány felmondás várható, illetve milyen arányban utasítják vissza a dolgozók az önként vállalt túlmunkát.

Szócska Miklós azt mondta, az egészségügyi ágazat és az intézmények továbbra is bíznak abban, hogy a letétbe helyezett felmondóleveleket a dolgozók nem érvényesítik. "Mindenesetre a kormány szerdán határozatot hozott arról, hogy készüljön egy akcióterv az esetleges ellátási zavarok megelőzésére, illetve kiküszöbölésre" - fogalmazott, majd hozzátette, hogy egy gazdasági válság közepette nem lehet garanciát vállalni arra, hogy mi lesz holnapután.

A sajtótájékoztatón megjelent a Magyar Rezidens Szövetség néhány vezetője, köztük Papp Magor, a szövetség elnöke is. Szócska Miklós a tájékoztató után behívta magához őket, ahol zárt ajtók mögött tanácskoztak.