Sérülékeny mellimplantátumok cseréjéről egyezkedik a kormány

PIP implantátum botrány, plasztikai sebészet, mellnagyobbítás, Poly Implants Prothésis
Vágólapra másolva!
Szorul a hurok egy sérülékeny mellimplantátumokat gyártó francia cég vezetői körül, akiket felelősségre vonnának, amiért nem szokványos megoldással gyártottak szilikonbetéteket. Európában Magyarország a harmadik legfertőzöttebb ország, közel tízezer ilyen betét kerülhetett magyar nők szervezetébe. A francia kormány egy karácsony előtti döntés szerint kifizeti a veszélyes betétek cseréjét, a magyar most készül tárgyalni az problémáról.
Vágólapra másolva!

Németországtól Ausztráliáig, Franciaországtól Venezueláig nők tízezrei aggódhatnak hibás mellimplantátumok miatt, amelyeket egy francia cég gyártott százezer számra éveken át. Franciaországban és Venezuelában állami pénzen távolítják el az érintett nők szervezetéből a Poly Implants Prothésis (PIP) nevű francia cég termékét, amely a többi hasonló termékhez képest jóval sérülékenyebb, hajlamosabb a szakadásra, ráadásul nem orvosi tisztaságú szilikonnal töltötték meg. Más érintett államokban gyakoribb felülvizsgálatot javasolnak azoknak a nőknek, akiknek ilyen terméket ültettek be mellébe.

Világszerte összesen 300 ezerre becsülik azoknak a nőknek a számát, akik ilyen implantátumot kaptak, Nagy-Brtitaniában 30-40, Franciaországban 30, Brazíliában 25 ezer, Svédországban 2500, Hollandiában ezer érintettről beszélnek, jóllehet a számok helyenként ellentmondanak egymásnak. Ennek oka, hogy egyes helyeken a forgalomba került implantátumok számát adják meg, amelyeket az esetek túlnyomó többségében párosával ültetik be a paciensekbe, és van ahol, összekeverik a két adatot.

Európában a harmadik Magyarország

A kockázatosnak vélt implantátumok előfordulásának gyakoriságát tekintve Magyarország a harmadik helyen áll Európában - mondta az [origo]-nak Molnár Csaba, a plasztikai és égéssebészet országos szakfelügyelő főorvosa. A kérdéses terméket 2001 óta forgalmazták hivatalosan Magyarországon, összesen több mint 9700 darab került az országba, ami azt jelenti, hogy a probléma 4500-5000 hazai nőt érinthet.

A szakfelügyelő főorvos szerint 2010. március 30. után - amikor Franciaországban felfüggesztették a termék forgalmazását -, itthon sem adott el többet a forgalmazó, és azonnal visszahívták a be nem ültetett implantátumokat is.

Folyamatosan egyeztetnek az ügyben 15 ország hatóságai, és az eddigi információk alapján Molnár szerint kijelenthető, semmilyen tudományos bizonyíték nincs arra, hogy ezek a termékek bármilyen betegséggel összefüggésbe hozhatóak lennének. Azt számos illetékes - például Nora Berra francia egészségügyi államtitkár - is jelezte, nincs bizonyíték a termék rákkeltő hatására. A francia egészségügyi hatóságok hat olyan esetet találtak, ahol mellrákot diagnosztizáltak PIP-implantátummal rendelkező pácienseknél, de ez az előfordulási arány nem tér el az átlagnépességben előforduló megbetegedések arányától - mondta.

Gyulladást okozhat

A PIP-implantátumok valódi kockázatát inkább az jelenti, hogy nem orvosi tisztaságú töltetük miatt kiszakadásuk esetén nagyobb valószínűséggel okozhatnak gyulladást, és ha ilyenkor távolítják el, akkor meg kell várni, amíg a szövetek regenerálódnak, ami miatt két műtétre is szükség lehet cseréjükhöz. Molnár szerint ezt megelőzendő lehet célszerű az eszközök eltávolítása amíg még épek.

A magyar plasztikai sebészek folyamatosan tájékozódnak, és gyűjtik az adatokat, de nehézséget okoz a problémás esetek kiszűrésében, hogy nincsenek információk arról, hogy a tíz év alatt a francia cég által előállított 300 ezer darab implantátum között milyen arányban vannak a nem orvosi tisztaságú, ipari szilikonnal töltött darabok. "Elképzelhető, hogy csupán 5, 10 de akár az is, hogy 20 százalékukban szerepel az anyag. Amíg ezt nem tudni, addig mindegyikre úgy lehet tekinteni, hogy kockázatos, ezért ezeket kétszer olyan gyakorisággal kell vizsgálni, mint áltagosan" - mondta.

Egyeztetnek a minisztériummal

Molnár Csaba szerint jól példázza ezt személyes tapasztalata is: volt olyan páciense, akiből öt év után távolították el PIP-implantátumát, ami "tökéletesen ép volt", és olyan is előfordult, hogy már 1-2 évvel a beültetés után szét volt szakadva. A hazai szétszakadt PIP-implantátumok számáról egyelőre nincs pontos információjuk, de Molnár szerint ez "bőven száz alatt van", ami megfelel annak a gyakoriságnak, amit másutt tapasztaltak."Mindenütt előfordul ruptúra (a szakadásra használt orvosi szakkifejezés. A szerk.), ami a beültetés után eltelt idővel egyre gyakoribbá válik" - utalt arra, hogy más hasonló termékek esetében is tapasztaltak ilyet. Amíg azonban a többi töltetnél ez egy százalék körüli, a PIP esetében elérheti a 10 százalékot is - mondta.

Az eltávolítás és az ehhez kapcsolódó vizsgálatok költségeit Franciaországon és Venezuelán kívül Németországban is finanszírozza az állami egészségbiztosító, Magyarországon egyelőre nem tisztázott ez a kérdés. Molnár szerint ők már tavaly kezdeményezték, hogy itthon is államilag finanszírozzák ezeket a költségeket - mivel az érintettek nem tehetnek arról, hogy rossz minőségű terméket ültettek be szervezetükbe -, de egyelőre nem kaptak pozitív visszajelzést. A szakfelügyelő főorvos szerint szóba kerülhet a francia hatóságok felelőssége, és a kormány akár a francia állammal is egyezkedhetne. Egyelőre azonban az a biztos, hogy január harmadikára tárgyalásra hívták az egészségügyi minisztériumba az implantátumok ügyéről.

Matractöltelék

A Poly Implants Prothésis cég által gyártott termékek hibái először két éve merültek fel, miután francia plasztikai sebészek jelezték, hogy a többi hasonló termékhez képest szokatlanul nagy arányban szakadnak ki.

Perek sora indult, majd egy, a francia egészségügyi hatóságok által lefolytatott vizsgálat kiderítette: a gyár orvosi szilikon helyett annál tízszer olcsóbb, és az egészségügyi hatóságok által ilyen célú felhasználásra jóvá nem hagyott - általában matracokban, konyhai eszközökben, számítógépekben alkalmazott - ipari szilikonnal töltötte meg az általa forgalmazott implantátumokat. A cég termékeinek forgalmazását tavaly márciusban felfüggesztették, a társaság pedig csődbe ment.

Forrás: AFP/Alejandro Pagni

A helyzetet azonban bonyolítja, hogy a cég termékét több országban a betiltás után is forgalmazták. Észtországban például - ahova a kedvező árak miatt sok finn utazik ilyen műtéteket elvégeztetni - még idén decemberben is adtak el és ültettek be a kockázatosnak vélt termékből, a Helsingin Sanomat finn lap beszámolója szerint.

Kártérítést követelnek

Az érintett nők érdekvédelmi csoportok segítségével igyekeznek elérni, hogy megbízható implantátumra cserélhessék le a korábbit, és többen sikerrel is jártak, de az első igazán nagy győzelmet december 23-án aratták, amikor a francia kormány bejelentette, hogy az összes ilyen beültetéssel rendelkező francia nő számára finanszírozzák az implantátumok eltávolítását, vagy ha ezt nem akarják, akkor a félévenkénti ultrahangos szűrést.

A beavatkozások költsége hatalmas: Franciaországban 60 millió euróra (több mint 18 milliárd forint) becsülik a rossz minőségű szilikontöltetek eltávolításának árát, de új implantátumok beültetését csak abban az esetben fizeti az állam, ha azokat eredetileg is orvosi rendelvényre - jellemzően rákbetegség miatt eltávolított mellek helyreállítására - ültették be. Az érintett nőket képviselő szervezetek ugyanakkor azt követelik, hogy minden beültetés cseréjét - legyen szó akár kozmetikai célú mellnagyobbításról - az állam fedezze, és sokan ezen felül is kompenzációt követelnek.

Forrás: AFP

Az Interpol is keresi a főnököt

Az ügyben nem szándékos halálokozás gyanúja miatt indult eljárás tavaly, miután rákban elhunyt egy PIP-implantátummal rendelkező nő. Eddig még senkit nem gyanúsítottak meg, jóllehet egy marseille-i bíróságról kiszivárgott értesülések szerint a cég négy-hat munkatársa számíthat arra, hogy csalás miatt kezdeményezik felelősségre vonásukat. A társaság időközben az Interpol által körözni kezdett vezetője, a 72 éves Jean-Claude Mas ügyvédje szerint rossz egészségi állapotban van, de készen áll arra, hogy vallomást tegyen.

Forrás: AFP

A férfi ellen a Costa Rica-i hatóságok adtak ki körözést, a Guardian szerint "élet- és egészségelleni" bűntettek gyanúja miatt, de erről nem derülnek ki további részletek az Interpol honlapján. A Reuters a helyi rendőrség beszámolójára hivatkozva azt írta, Mas alkoholos befolyásoltság alatt veszélyesen vezette járművét június elején Costa Ricában. Az ügyben november 21-én kellett volna bíróság elé állnia, de nem jelent meg a tárgyaláson, inkább elhagyta az országot. Az ugyanakkor kérdéses, hogy az Interpol által kiadott körözés összefügg-e ezzel az üggyel.

Hentes-vád

Mas ügyvédje szerint rendkívül rossz egészségügyi állapotban van, mivel egy súlyos műtéten esett át, ami miatt nem tud lábra állni. Állítólag keringési problémák miatt műtötték. "Aggasztja, hogy milyen nagy jelentőségűvé kezd válni az ügy. Dühös azokra, akik fölöslegesen okoznak szenvedést az embereknek" - idézte a Guardian Yves Haddadot.

Az ügyvéd egyúttal tagadta azokat az állításokat, amelyek szerint Mas, cégének 1991-es megalapítása előtt hentesként dolgozott volna. Ezt egy korábban vele dolgozó francia plasztikai sebész, Patrick Baraf állította róla. "Hentes volt, majd mellimplantátum-gyártásra állt rá Toulonban" - közölte a férfi egy interjúban. Az ügyvéd szerint azonban Mas előzőleg egy orvosi eszközöket forgalmazó cégnél dolgozott.

A PIP elismeri, hogy hibás volt a termékük, de azt állítják, igazságtalanul tiltották be, mivel más gyártók implantátumai között is vannak rossz minőségűek. "Az az igazság, hogy bárki, aki ilyet gyárt, számolhat bizonyos mennyiségű hibás termékkel" - idézte a Reuters a cég jogi képviselőjét Yves Haddadot. Haddad szerint a cég vezetője Jean-Claude Mas elismeri, hogy társasága engedély nélküli szilikongélt használt, ám szilárd meggyőződése, hogy biztonságos. "Nem bizonyított", hogy az implantátumok nagyobb valószínűséggel szivárognának.

Ha ön, vagy hozzátartozója érintett a fent leírt ügyben (PIP-implantátumot ültettek be a szervezetébe), és tapasztalatait szívesen megosztaná a nagyobb nyilvánossággal (akár név nélkül is), jelentkezzen a hirek@origo.hu e-mailcímen. A tárgyba írja be: PIP-implantátum.