Halálos baleset miatt állt a forgalom a Bem rakparton

baleset, frontálisan ütközött egy személyautó és egy teherautó a budapesti Bem rakparton
Vágólapra másolva!
A tűzoltóság közlése szerint egy autómentő és egy személyautó ütközött a Parlamenttel szemben, a budai oldalon, a karambolban egy ember meghalt. Az ütközés után olaj folyt az útra, ezért egy időre lezárták a rakpartot a Lánchíd és a Margit híd között. Az útzárat már feloldották, de torlódásra még mindig számítani kell.
Vágólapra másolva!

Egy ember meghalt, amikor egy személygépkocsi autómentő teherautóval ütközött kedden Budapesten, a Bem rakparton - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.

Kisdi Máté elmondta: a Parlamenttel szemben, a budai oldalon történt karambol során olaj került az útra, a helyszínt a tűzoltók biztosították.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az [origo]-nak elmondta, hogy az autó eddig ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a teherautóval. A kocsi sofőrje életét vesztette a balesetben - közölte a rendőrség sajtóügyeletese.

A Fővinform délelőtt közölte, hogy a baleset miatt lezárták a rakpartot a Lánchíd és a Margit híd között. A lezárást már feloldották, de torlódásra továbbra is számítani kell a rakparton a Mozaik utcától a Margit híd felé, az Árpád fejedelem útján és a Bem rakparton a Margit híd felé valamint a Margit hídon a Budára vezető oldalon.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
További képekért kattintson a fotóra!