Juhász Ferenc mellett a fideszes Horváth Zsolt mentelmi jogát is felfüggeszthetik

Vágólapra másolva!
A kormányváltás óta először adhat ki a parlament fideszes képviselőt közvádas ügyben.
Vágólapra másolva!

A szocialista Juhász Ferenc és a fideszes Horváth Zsolt mentelmi jogának felfüggesztését javasolja az Országgyűlésnek a mentelmi bizottság - mondta Rubovszky György (KDNP), a testület elnöke kedden újságíróknak a bizottság ülése után.

A bizottsági elnök tájékoztatása szerint Horváth Zsolt esetében egyhangú döntés született, míg a volt honvédelmi miniszter mentelmi jogának felfüggesztését javasoló indítványt 6:2 arányban támogatták.

A Magyar Nemzet szombaton számolt be arról, hogy az ügyészség kikérte Juhász Ferenc mentelmi jogát, és amennyiben az Országgyűlés megszavazza annak felfüggesztését, a volt honvédelmi minisztert hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgathatják ki az úgynevezett luxuslakásügyben. Budai Gyula azért jelentette fel Juhászt Ferencet, mert szerinte a képviselő még honvédelmi miniszterként hozzájárult ahhoz, hogy valódi értékük töredékéért szolgálati luxuslakásokat adjanak át minisztériumi felsővezetőknek és tábornokoknak. Juhász kedd reggel nyílt levélben jelezte, hogy nem vesz részt a bizottság ülésén.

Rubovszky György kérdésre válaszolva azt mondta, hogy Horváth Zsolt mentelmi jogát zugirászat miatt, közvádas ügyben kérte ki az legfőbb ügyész. A Nol.hu információi szerint arról az eljárásról van szó, amit Bősze Ferenc veszprémi ügyvéd feljelentése alapján indított meg az ügyészség. Bősze a lap kérdésére elmondta: Horváth Zsolt kültagja annak a Trend és Turizmus Bt.-nek, amely 2007 januárjától 2008 decemberéig képviselet nélküli jogi tanácsadásra kötött szerződést a veszprémi kistérségi többcélú társulással.

A megállapodás szerint azzal bízták meg a vállalkozást, hogy a társulás területfejlesztési feladatainak elvégzése során jogi tanácsadási, szerződéskötés előkészítési, illetve közbeszerzési eljárásokon való részvétel eseteiben jogi tanácsadási feladatokat végezzen havi nettó 75 ezer forintért. A szerződést Horváth Zsolt írta alá, a munkát is ő végezte el.

Bősze álláspontja szerint azonban a szerződés törvénysértő volt, mivel betéti társaság állandó megbízással nem végezhet jogtanácsosi tevékenységet. Az ügyvéd szerint erről a jogászi végzettségű Horváth Zsoltnak is tudnia kellett, ha máshonnan nem, hát a cégbíróság 2005. február 3-ai végzéséből, amelynek indoklásában hiánypótlásként arra kötelezték a honatya bt.-jét, hogy törölje a tevékenységi körök közül a jogi tevékenységet, mivel azt gazdasági társaság formában nem lehet végezni. A betéti társaság egyébként eleget is tett a cégbírósági felszólításnak.

Bősze Ferenc a Nol.hu-nak elmondta, álláspontja szerint Horváth Zsoltnak - aki a kérdéses időszakban nem szerepelt az ügyvédi kamarai névjegyékben - a ténykedése kimeríti a zugírászat fogalmát, amit a büntető törvénykönyv három évig terjedő szabadságvesztéssel szankcionál. A Trend és Turizmus Bt. végül nem töltötte ki a szerződésben meghatározott teljes időt, a társulás később új kontraktust kötött egy ügyvédi irodával, amely havi nettó 50 ezer forintért vállalta el a megbízást.

A testület ülésének napirendjén szerepelt még Simor András vagyonnyilatkozatainak tárgyalása, ám a jegybank elnöke a Monetáris Tanács ülése miatt nem tudott eljönni. Erről levélben tájékoztatta a bizottságot, vele egy későbbi időpontot egyeztetnek - mondta el Rubovszky György.