Újabb darabolós gyilkosság áldozatára bukkantak Baranyában

Vágólapra másolva!
Őrizetbe vett a rendőrség egy férfit, aki a gyanú szerint 2010 nyarán a jelenleg börtönbüntetését töltő sógorával feldarabolta, majd elégetette 45 éves áldozatát.
Vágólapra másolva!

Darabolós gyilkosság áldozatára bukkantak Cserdiben - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken. Közleményük szerint a 45 éves férfi 2010 augusztusában tűnt el. Az ügyben közigazgatási hatósági eljárás indult, de az nem vezetett eredményre, ezért megszüntették.

Hónapokkal később olyan információkat kaptak, hogy a férfi bűncselekmény áldozatává válhatott, ezért újabb eljárás kezdődött. Ennek során kedden hazugságvizsgálatnak vetettek alá egy 24 éves, büntetett előéletű férfit, aki azt mondta, az eltűnt férfit a zaklatás miatt jelenleg börtönbüntetését töltő sógora tavaly nyáron szerelemféltésből agyonverte. A holttestét együtt dobták be az áldozat telkén található kútba.

A rendőrök a megjelölt helyen nem találták meg a holttestet, ezért újra kihallgatták a férfit, aki végül elárulta, hogy az áldozatot elégették, a maradványokat pedig az ő házához közeli, használaton kívüli kútba dobták. A rendőrök ott egy zacskóban leltek rá az eltűnt férfi maradványaira. A szakértői vizsgálatok folyamatban vannak, de az megállapítható, hogy az áldozat testét feldarabolták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön egy másik darabolós gyilkosságról számolt be, akkor egy nő megölte, majd feldarabolta élettársát Budapest XVIII. kerületében.