Medián: Hoffmann Rózsa a legnépszerűtlenebb politikus

Vágólapra másolva!
A választársa jogsultak negyven százaléka nem talál olyan pártot, melyet támogatni tudna, a kiábrándultságból pedig a Jobbik profitált a legtöbbet - derül ki a Medián HVG számára készített felméréséből. A kutatás szerint a kitartó kormánypártiak 43 százaléka úgy érzi, hogy az országban rossz irányt vettek a dolgok, a legnépszerűtlenebb politikus pedig Hoffmann Rózsa.
Vágólapra másolva!

Húsz éve nem látott mélypontra, 40 százalékra süllyedt a magukat biztos szavazónak vallók aránya, miközben a választásra jogosultak ugyanekkora hányada nem talál olyan pártot, amelyet támogatni tudna - olvasható a HVG számára készített évzáró Medián-elemzésben.

A kutatás szerint a választók nagy része annyira kiábrándult a politikából, hogy valószínűleg el sem menne szavazni. Az a csoport, amelyik biztosan részt venne a választáson és választani is tudna a pártok közül, jelenleg a választókorú lakosságnak alig a harmada.

Míg tavaly a felfokozott várakozások után némi elbizonytalanodás volt érzékelhető, az idén egyértelműen "lejtőre került a kormány tevékenységének megítélése" - derül ki az elemzésből. A közvélemény-kutató cég hozzátette: már tavaly novemberben is többségben voltak azok, akik úgy érezték, hogy Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok. A választások évfordulóján az arányuk már meghaladta a 60 százalékot, az év végére pedig megközelítette a 80 százalékot, így már csaknem eléri a választások előtt mért szintet.

Az elemzés szerint komoly figyelmeztetés lehet a kormány számára, hogy még a kitartó kormánypártiak meghatározó része (43 százaléka) is úgy érzi, az országban rossz irányt vettek a dolgok.

A Medián kitért arra: a helyzet különlegességét az adja, hogy a kormány romló megítélése ellenére még most is a kormánypárt a legnépszerűbb. A választani tudó "biztos" szavazók körében a Fidesz támogatottsága az év nagy részében az 50 százalékot is meghaladta. A kormányoldal ugyanakkor a "megnyugtató" előnyéből is folyamatosan veszített az év során, a támogatottsága ebben a körben decemberre 43 százalékra mérséklődött - írták.

Az elemzés szerint a kiábrándultságból az ellenzéki pártok közül a Jobbik profitált a legtöbbet, támogatottsága a teljes népességen belül az év elején mért 7-8 százalékról 11-12 százalékra nőtt.

A Medián hozzátette: a szocialisták támogatottsága az év során 12 és 17 százalék között ingadozott, Gyurcsány Ferenc új pártja decemberben 3 százaléknyi szimpatizánst tudhat maga mögött. A Demokratikus Koalíciónak (DK) és az MSZP-nek együtt már csaknem ugyanannyi támogatója van, mint az MSZP-nek volt októberben. Eközben az LMP támogatói bázisa az év elején mért 3 százalékos szintről 4-6 százalékosra nőtt.

A politikusok népszerűségét mérő listán az első helyen továbbra is Schmitt Pál köztársasági elnök áll, de korábban egyetlen államfő népszerűsége sem süllyedt ilyen alacsonyra. A második helyezett Varga Mihály államtitkár, őt követi Orbán Viktor miniszterelnök 31 százalékos támogatottsággal. Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatáspolitikusa a negyedik, miközben Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az utolsó helyen szerepel. Őt Matolcsy György, illetve Gyurcsány Ferenc előzi meg.