Segítségnyújtásról is tárgyal Líbia új vezetőivel Martonyi János

Vágólapra másolva!
Szerdán kétnapos látogatásra utazik Líbiába Martonyi János külügyminiszter. A Külügyminisztérium már többször utalt arra, hogy komoly szerepvállalásra készül Magyarország Líbiában Kadhafi bukása után is.
Vágólapra másolva!

Martonyi János külügyminiszter 2011. december 14-15. között Tripoliba látogat, ahol találkozik Musztafa Dzsalil-lal, az Átmeneti Nemzeti Tanács elnökével, Al-Kib kormányfővel, Ashur Ben Khayal külügyminiszterrel és több másik miniszterrel is - közölte szerdán a Külügyminisztérium.

Közleményük szerint a látogatás célja, hogy Magyarország intenzív kapcsolatokat építsen ki a megújuló Líbiával, és aktívan bekapcsolódjon az ország újjáépítésébe. "A megbeszéléseken szóba kerül majd a líbiai igények felmérése, és a politikai-intézményi, biztonsági, gazdasági újjáépítéshez való hozzájárulás felajánlása is".

A Külügyminisztérium augusztus 23-án közölte, hogy a magyar kormány is elismerte a líbiai lázadók átmeneti tanácsát Líbia törvényes képviselőjének. A tárca akkor az [origo]-nak azt mondta, hogy Martonyi János külügyminiszter már március óta kapcsolatban van a lázadók vezetőivel, és miniszteri megbízottat is küldött a felkelés fészkének számító Bengáziba.

A líbiai polgárháború idején a magyar nagykövetség egyetlen európai követségként maradt Líbiában, ahol az Egyesült Államokat és az EU-t is képviselte. Magyarország szerepét a líbiai konfliktusban az EU több vezetője is méltatta, Hillary Clinton amerikai külügyminiszter levélben köszönte meg Martonyi Jánosnak, hogy a válság alatt is működő magyar külképviselet amerikai állampolgároknak nyújtott segítségét. Líbia ENSZ-nagykövete, Ibrahim Dabbasi pedig úgy nyilatkozott, hogy Magyarország "pozitív szerepet játszott a líbiai konfliktusban".

A Külügyminisztérium már többször utalt arra, hogy komoly szerepvállalásra készül Magyarország Líbiában Kadhafi bukása után is.