EU-biztosnak panaszkodott a szlovák állampolgárság-megvonások miatt Navracsics

Vágólapra másolva!
Navracsics Tibor levélben és kedden személyesen is jelezte Viviane Reding uniós biztosnak, hogy a szlovák állampolgársági törvény véleménye szerint sérti az EU alapjogi chartáját. A miniszterelnök-helyettes szerint nem szlovák-magyar konfliktusról, hanem demokrácia-problémáról van szó.
Vágólapra másolva!

A szlovák állampolgársági törvény sérti az EU alapjogi chartáját, az abban megfogalmazott szabad identitásválasztás jogát - véli Navracsics Tibor, aki ebben az ügyben levélben fordult az Európai Bizottság alelnöki rangú igazságügyi biztosához, majd erről négyszemközti megbeszélést is folytatott vele.

A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden Brüsszelben részt vesz az uniós országok igazságügyi minisztereinek tanácskozásán. Magyar újságíróknak elmondta: előző este - a néppárti igazságügyi miniszterek brüsszeli vacsorája után - külön megbeszélést folytatott Viviane Redinggel. Ennek során szóban is felvetette neki azt, amit az előző hét végén hozzá intézett levélben már jelzett, nevezetesen, hogy a szlovák állampolgársági törvény ellentétben áll a szabad identitásválasztás jogával.

"Szerintem az Európai Uniónak túl kell lépnie azon, hogy ez szlovák-magyar konfliktus lenne, mert (...) az alapjogi charta sérelméről van szó" - mondta a miniszterelnök-helyettes az újságíróknak.

Navracsics Tibor azt is mondta, hogy ha egy demokrácia megfosztja a saját polgárait az állampolgárságtól, tehát szankciót alkalmaz azokkal szemben, akik az identitásválasztás szabadságával élnek, az szerinte demokrácia-probléma. Azt mondta, hogy Viviane Reding biztosította őt arról: Brüsszelben tüzetesen megvizsgálják a kérdést, és a közeli jövőben írásban választ adnak a magyar felvetésre.

A hétfő esti találkozón Reding érdeklődött a bírák nyugdíjkorhatárának magyarországi szabályozása iránt is, arról, hogy az diszkriminatív jellegű-e. Navracsics Tibor úgy érzi, meg tudta nyugtatni, hogy nem. Tájékoztatása szerint azt mondta Redingnek, hogy az általános nyugdíjkorhatárhoz kötés megfelel a magyar általános trendnek, egy általános jellegű szabály érvényesítéséről van szó.