Ötvenmilliós adócsalási ügyben lett gyanúsított egy pécsi katolikus pap

Vágólapra másolva!
A pécsi egyházmegye volt gazdasági igazgatóját többek között hűtlen kezeléssel, adócsalással és jogosulatlan állami támogatáshoz kötődő cselekményekkel gyanúsítja a rendőrség.
Vágólapra másolva!

Gazdasági jellegű bűncselekmények elkövetésével gyanúsította meg a rendőrség kedden Wolf Gyula katolikus papot, a pécsi egyházmegye volt gazdasági igazgatóját az egyházmegyét érintő nyomozás ügyében.

Wolf Gyula ügyvédje, Fenyvesi Csaba az MTI-nek kedden azt mondta: a gyanúsítás többirányú, abban bizonylati rend megsértése, hűtlen kezelés, adócsalás és egyebek mellett jogosulatlan állami támogatáshoz kötődő cselekmények is szerepelnek.

Mindezekkel a nyomozóhatóság szerint az egyházmegye volt vagyonkezelője ötvenmillió forintnál több kárt és vagyoni hátrányt okozhatott.

Az ügyvéd hangsúlyozta, hogy a magát ártatlannak valló és továbbra is szabadlábon védekező ügyfelét nem gyanúsítják szexuális bűncselekményekkel, a gazdasági jellegűek elkövetését pedig cáfolni tudják és fogják.

Wolf Gyulát tavaly ősszel mentették fel a pécsi egyházmegye gazdasági igazgatói posztjáról, szeptemberben pedig a Vatikán utasította az egyházmegyét a pap eltávolítására. Az Egyházfórum című folyóirat főszerkesztője tavaly ősszel azt állította, hogy gazdasági és szexuális bűncselekmények miatt mentették fel az egyházmegye két magas rangú vezetőjét. A botrányról itt olvashat bővebben.