Többórás szavazás lesz a parlamentben

Vágólapra másolva!
A Munka törvénykönyvéről és az új bírósági rendszer vezetőiről is szavaz keddi ülésén az Országgyűlés, emellett dönthetnek a költségvetés fejezetein belüli átcsoportosításokról is.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés keddi ülésén megközelítőleg nyolc órán át tart szavazásokat. A hétfőn elfogadott napirend szerint kilenc órakor napirend előtti felszólalásokkal indul a nap, majd a jövő évi költségvetés fejezeteken belüli átcsoportosításairól kezdődik szavazás.

A képviselők korábban már elfogadták a költségvetés fő számait, Orbán Viktor a hét végi, brüsszeli európai uniós csúcstalálkozót követően azonban a költségvetés újratervezésének szükségességéről beszélt. A miniszterelnök a Fidesz hétfői frakcióülése után azt mondta, hogy az átalakítás során a fő számokat nem módosítják majd, továbbá közölte, hogy a kormány szerdán tárgyalja, honnan teremti elő a 2012-es büdzséből jelenleg még hiányzó 100-200 milliárd forintot.

Az Országgyűlés 11 órától, titkos szavazással dönthet a Legfelsőbb Bíróság helyébe lépő Kúria, illetve az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot felváltó Országos Bírósági Hivatal elnökéről. Schmitt Pál köztársasági elnök az előbbi posztra Darák Pétert, az utóbbira Handó Tündét jelölte. A jelöltek megválasztásához kétharmados parlamenti támogatás szükséges, tisztségüket kilenc évig tölthetik be. A napirend szerint a megválasztott jelöltek - eredményes voksolás esetén - háromnegyed tizenkettőkor tehetik le esküjüket.

A parlament ezt követően - számos képviselői módosító indítványról szóló szavazás mellett - dönthet az új Munka törvénykönyvének elfogadásáról is. A javaslatról szóló vitát november végén éjszaka folytatták le.

Ezután öt törvényjavaslat tárgyalásába kezdenek, egyenként 4 óra 20 perces időkeretben. A képviselők ennek során szólhatnak például az államháztartásról és az ország pénzügyi stabilitásáról szóló előterjesztésekről is.