Martonyi János: Orbán Viktor is támogatta az uniós alapszerződés módosítását

Vágólapra másolva!
A külügyminiszter szerint mind a kilenc eurózónán kívüli uniós tagállam jelezte, hogy a saját parlamentje elé viszi az uniós alapszerződés módosítását, amelyet egyébként Orbán Viktor is támogatott. Az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában Martonyi János elismerte, hogy a múlt heti uniós csúcsot "kisebb-nagyobb kommunikációs zavarok" kísérték.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor miniszterelnök is támogatta a hétvégi brüsszeli csúcstalálkozón az uniós alapszerződés módosítását - mondta Martonyi János külügyminiszter az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában. A politikus elmondta: a téves sajtóbeszámolókkal ellentétben mind a kilenc, nem az eurózónában lévő uniós tagállam jelezte, hogy a saját parlamentje elé viszi az uniós alapszerződés módosítását.

Martonyi János hangsúlyozta, hogy az alapszerződés módosítását mind Orbán Viktor miniszterelnök, mind pedig ő maga támogatta. A módosítást egyedül Nagy-Britannia nem támogatta - tette hozzá. A külügyminiszter szerint a múlt heti uniós csúcsot "kisebb-nagyobb kommunikációs zavarok" kísérték, de hangsúlyozta: a végeredmény megszületett, és ma már mindenki számára ismert.

A most készülő új szabályozás nem jelent azonnali kötelezettséget a nem eurózónában lévő uniós tagállamoknak - mondta kérdésre válaszolva a külügyminiszter, aki hozzátette: itt érződik némi bizonytalanság, ami önmagában is azt indokolja, hogy ezt a kérdést alaposan körbejárják.

Martonyi János szerint mindeddig arról volt szó, hogy a tervezett uniós fiskális csomag csak az eurózónában lévő államokat érinti, de "abban a pillanatban, ahogy a nem az eurózónában lévő államok (...) csatlakoznak, akkor már ez rájuk is kötelező lesz".