Hogyan fordult meg a világ Orbán Viktorral?

Orbán Viktor, parlament, plenáris ülés
Vágólapra másolva!
Nem tudja tartani a kormány, amit februárban jósolt Orbán Viktor, a miniszterelnök vasárnapi kijelentése szerint elmarad a korábban 2012-re tervezett elrugaszkodás, sőt, a kormányfő két napja kifejezetten borúlátóan nyilatkozott az ország következő hónapjairól. Egy szűk év alatt hatalmasat fordult a világ a kormánnyal. Orbán leghatásosabb hasonlatain keresztül néztük végig, hogyan jutott a kormány a nagy ugrástól az esőkabátig. 
Vágólapra másolva!

"Túl kell élnünk a 12-es évet" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, miután befejezte a tárgyalást az Európai Unió állam- és kormányfőivel az európai gazdasági válság megoldásáról.

Bár Orbán szerint a jövő év második fele könnyebb lehet, a jóslat egyértelműen borús, a kormányfő arról is csak feltételesmódban beszélt, hogy 2013-ban beindulhat a növekedés, és ezt is egyértelműen ahhoz kötötte, hogy a német gazdaságnak sikerül-e túljutnia a válságon.

Hosszú utat járt be Orbán egy év alatt pénteki kijelentéséig. Februári évértékelő beszédéből még a magabiztosság áradt és egy ígéretes jövő rajzolódott ki, akkor azt mondta, hogy az ország idei megújulása után 2012 az elrugaszkodás éve lehet. Tavasszal és nyáron azonban súlyosbodott az európai gazdaság helyezet, előbb a növekedési tervét módosított a kormány, majd ősszel váratlan intézkedésként úgy alakította át az adórendszert, amellyel egy időre felforgatta egyik leglátványosabb korábbi húzását, az egykulcsos személyi jövedelemadózás bevezetését.

Az őszre már úgy fordult rá a kormányfő, hogy szokatlan intézkedéseket helyezett kilátásba, a forint újabb csúcsot döntött, a kormány pedig a magyar gazdaság súlyosbodó helyzete miatt, felvette a kapcsolatot a Nemzetközi Valutaalappal, pedig korábban többször élesen elutasított egy hasonló lépést. Címszavakban gyűjtöttük össze, hogyan jutott a kormány a nagy ugrástól a túlélésig.

Elrugaszkodás - 2011. február 7.

Orbán Viktor a Millenárison elmondott beszédében kijelentette, hogy 2010 "az összefogás éve" volt, 2011 "a megújulás éve", 2012 "az elrugaszkodás éve" lesz, 2013 pedig az emelkedésről, míg 2014 a gyarapodásról fog majd szólni. Orbán drága lélegeztetőgéphez hasonlította a külföldi hiteleket, kijelentette, hogy ezektől szabadulni kell. Szerinte a tavaly kialakult összefogással sikerül majd biztosítani az ország boldogulását. Orbán az elrugaszkodásról szóló fordulatot egy vasárnap este az MTV-nek adott interjúban is elővette, de ezt már csak 2013-ra jósolta.

Háború - 2011. május 31.

Orbán a Gazdasági fordulat című májusi konferencián a kormány egyéves munkáját értékelvel azt mondta, Magyarország háborúban áll az eladósodottsággal és a munkanélküliséggel, amit csak megújulással és átszervezéssel nyerheti meg. A kormányfő azt mondta: megérti azokat, akik azért harcolnak, hogy ne kelljen változtatni megszokott életükön, de mindenkinek meg kell barátkoznia a gondolattal, vagy legalábbis együtt kell élnie vele: nem fizethetünk életerős embereknek korai nyugdíjat, nem fizethetünk munkaképes embereknek segélyeket, amikor temérdek elvégzetlen munka van. Orbán közölte: "Sokan féltettek minket, hogy szakítottunk az IMF-fel, és kivetettük a bankadót, ma pedig több ország emiatt tisztel minket". Orbán arra figyelmeztette a kormány, hogy az a munka a második évben nem lesz elég, amit az elsőben elvégeztek.

Koki - 2011. július 3.

"Két út áll előttünk: a teljes megújulás vagy a görög út" - jelentette ki a Fidesz júliusi tisztújító kongresszusán Orbán, aki szerint a kormány a választások utáni egy évben stabilizálta a magyar gazdaságot, ezzel visszatérítette a görög útról, a gazdasági összeomlás és az eladósodás útjáról az országot, amihez szerinte "hajtűkanyart kellett végrehajtanunk".

Orbán szerint egyes döntéseknek voltak kellemetlen következményeik, az autós hasonlatra utalva azt mondta, "néha lehorzsolódik térdünk, könyökünk, homlokunk", de megjegyezte azt is, hogy szerinte a kormány senkit sem hagyott az út szélén. Orbán visszaszólt a Fideszt és a kormány politikáját külföldről bírálóknak is, kijelentette, "az Európai Parlament izgága kötekedőinek kiosztottunk néhány sallert" és "kokit". Azt mondta, az elmúlt egy év szerinte azt üzeni, hogy "merjünk önmagunk lenni és ne hagyjuk, hogy mások mondják meg, mit tegyünk". "Vannak, akik vissza akarják fordítani Magyarországot" - mondta Orbán, és hozzátette, senkinek nem fogják hagyni, se itthon, se külföldön, hogy a "jövő útjáról letérítsen minket".

Zátony - 2011. július 23.

Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján Orbán azt mondta, a világban korszakváltás történik, a nyugati világot gazdasági válság rengeti meg. A korszakváltás a miniszterelnök szerint az előző korszak összeomlásával fog megtörténni, a nyugati világban ugyanis az államadósság olyan mértékűvé válik, hogy a tartozásokat már nem lehet visszafizetni.

Orbán kijelentette, sikeres államot azonban csak akkor lehet felépíteni, ha erős nemzet áll mögötte, olyan öntudatos közösség, amelyet az állam a maga munkájával szolgál, ugyanis "az állam igazi ereje a nemzetből fakad". Magyarország minden más európai országot megelőzve adta meg a helyes választ e korszakváltásra - jelentette ki Orbán, aki szerint a választók zsigereikben is megérezték a tavalyi választásokon, hogy most összefogásra, "kétharmados forradalomra" van szükség. A magyarok szerinte nem akarnak a folyamatok elszenvedői lenni, hanem cselekvő szereplőkként harcolni akarnak az államadósság, a munkanélküliség, az államtól érdemtelenül származó jövedelmek ellen.

Komoly - 2011. augusztus 17.

"Komoly döntések" előtt áll a kormány - jelentette ki egy sajtótájékoztatón Orbán, amelyen arról beszélt, hogyan reagál Magyarország a súlyosbodó euróválságra. A miniszterelnök jelezte, hogy kiadáscsökkentő és a bevételi oldalt is érintő lépésekre egyaránt fel kell készülni. Orbán azt mondta, bármi történjen is, Magyarország tartja magát ahhoz, hogy nem engedi a költségvetési hiányt a GDP 3 százaléka fölé, és az államadósságot is tovább csökkenti, jövőre is jönnek az adósságmérséklő lépések. A miniszterelnök szerint "előre fogunk lépni az önkormányzatok adósságával is." Idén ezt "nagyon komoly" bürokráciacsökkentő intézkedések előzik meg.

Gázpedál - 2011. szeptember 12.

A parlament első őszi ülésnapján "országvédelmi tervnek" nevezett újabb intézkedéseket jelentett be Orbán Viktor, és kijelentette, hogy a válság miatt fel kell gyorsítani az ország megreformálását. Azt mondta, hogy "rá kell lépni a gázpedálra". Orbán azt monda, "azzal kell számolnunk, hogy az euróválság újabb viharokat kavar", de bizakodón azt mondta, hogy Magyarország le fogja tudni győzni a nehézségeket, mert a kormány még időben változtatott, és két lépcsőben csökkentette az államadósságot. Novemberre kiderült, hogy ennek nem volt tartós eredménye, a gyenge forintárfolyam miatt ugyanis az államadósság újra emelkedni kezdett.

Extrém - 2011. november 10.

Forrás: MTI/Soós Lajos

Orbán előadást tartott a tekintélyes London School of Economics egyetemen, ott a magyar gazdasági növekedésről azt mondta, hogy a kormány egyelőre arra vár, hogy a német kormány lefelé módosítja-e saját GDP-prognózisát. "Extrém nehéz" lesz elérni a kormány által kitűzött és egyelőre nem módosított jövő évi 1,5 százalékos GDP-növekedést - jelentette ki Orbán és azt mondta, növekedési csata indult az országok között.

Szabad kéz - 2011. november 18.

A kormány nem adja fel a "szabad kéz politikáját" - jelentette ki Orbán a Kossuth rádió 180 perc című műsorának november 18-i adásában, miután a kormány kezdeményezte a tárgyalások felújítását a Nemzetközi Valutalappal. Orbán azt mondta, hogy Magyarországnak nincs szüksége kölcsönre, és a kormány egy biztosítás típusú megállapodást szeretne kötni a valutaalappal.

Túlélés - 2011. december 9.

A pénteki EU-csúcs után Orbán azt mondta, túl kell élni 2012-t. Szerinte az EU következő éve sokkal nehezebb lesz, mint azt eddig gondolni lehetett, jóval lassabb lesz a gazdasági növekedés, és ez Magyarországon is érezhető lesz. Orbán szerint 2012 első fele nagyon nehéz, de a második fele könnyebb lesz, és ha a kormánynak sikerül működésbe hozni a magyar növekedési tervet, akkor 2013-ra a német gazdasági növekedést elérő vagy meghaladó növekedést produkálhat a magyar gazdaság.

Viharkabát - 2011. december 11.

Orbán az EU múlt hét végi EU-csúcsot és az ország helyzetét értékelte a Magyar Televíziónak adott interjúban. A csúcson a magyar kormány csak parlamenti támogatás esetén vállalta, hogy csatlakozik az EU-tagok költségvetési politikáját összehangoló egyezményhez. Orbán kijelentette, "nem másokhoz kell méricskélni a magyar kormány lépéseit, hanem a magyar érdekek szempontjából kell megvizsgálni, hogy egy adott lépés jó lesz-e az országnak vagy sem". "Mi azt szeretnénk, ha az euroövezethez tartozók megoldanák ezt a problémát, úgy, hogy a magyar embereknek ne kelljen többet fizetniük, az unió ne gyengüljön és a magyar kormánynak ne kelljen feladnia gazdasági önállóságát" - mondta.

Arra a felvetésre, hogy a pénzpiacokon jelentős forintgyengülést okozott, amikor elterjedt, hogy Magyarország nem írta a lá a megállapodást, Orbán azt mondta: "olyan időket élünk, amikor Európában nagy a bizonytalanság és a bizalmatlanság. Valóban, most az idegesség az úr, de ilyenkor a csigavér a fő szabály, nekünk a saját fejünk szerint kell gondolkodni és magunk szempontjából kell vizsgálni a lehetőségeket, ez az a hüvelykujjszabály, amitől a kormány nem térhet el".

Orbán szerint az eurózónához tartozó országok rosszabb teljesítménye miatt át kell írni a hazai növekedési kilátásokat, amelynek a plafonja a kormányfő szerint legfeljebb 0,5 százalék lehet a korábban várt 1,5 százalék helyett, de "muszáj hozzáigazítani az időközben kialakult állapothoz és csak reménykedhetünk, hogy év közben nem kell hozzányúlni". Azt mondta, "Magyarország 2010-ben a csőd szélén tántorgó ország volt, a kormány a választások után nekilátott az örökölt hibák kijavításának. Erre készített tervet és eszerint halad most is, de van egy különbség: tavaly még jó oka volt feltételezni, hogy napsütés lesz, de közben beütött egy euróválság, ami hatással van Magyarországra is, vagyis a programunkat nem napsütésben kell végrehajtani, hanem kell esernyő, sőt, ha jól látom, viharkabát is".