Orbán beszédével indul hétfőn a parlament háromnapos ülése

Vágólapra másolva!
A miniszterelnök várhatóan beszámol az EU-csúcsról, majd összesen 58 órán át tarthat a vita a törvényjavaslatokról a parlamenti napirend szerint. Kedden végleges formát ölthet az új Munka törvénykönyve, és megválaszthatják a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal elnökét is.
Vágólapra másolva!

Három hosszú ülésnap vár a képviselőkre a jövő héten, az országgyűlés előzetes napirendje alapján a tárgyalásra váró törvényjavaslatokról összesen 58 órában tarthat a vita. A parlament Orbán Viktor felszólalásával kezdheti ülését hétfő délután, a miniszterelnök várhatóan a pénteki EU-csúcson megismert válságkezelő terveket ismerteti.

Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában arról a kormányközi szerződésről tájékoztathatja az országgyűlést, amelyet az euróövezet 17 országa készít a költségvetési fegyelem szigorításának érdekében. A tervezett együttműködéstől csak Nagy-Britannia zárkózott el, míg több eurózónán kívüli tagállam, köztük Magyarország is azt jelezte, a parlament felhatalmazásához köti a csatlakozást. A magyar kormányfő ezt azzal indokolta, hogy csak az országgyűlés járhat el a nemzeti szuverenitást érintő kérdésekben.

A miniszterelnök felszólalása után a megszokott interpellációs blokk, majd határozathozatalok következnek. Utóbbiak során kizárólag képviselői módosító indítványokról dönt az országgyűlés.

A szavazások után, feltételezhetően már az esti órákban kezdődhet a kormány nemzeti vagyonról szóló előterjesztésének általános vitája 6 órás időkerettel, majd a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint a szabálysértésekről szóló javaslatok, illetve a rendvédelmi törvénymódosítás részletes vitája következhet, egyenként 4 óra 20 perces időkerettel.

Kedden határozathozatalokkal kezdi ülését a parlament. A képviselők döntenek például az új Munka törvénykönyvének végleges formájáról, továbbá megválaszthatják a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal elnökét is.

A miniszterelnök pénteki nyilatkozata alapján változás lehet a jövő évi költségvetés elfogadásának menetrendjében, Orbán Viktor a brüsszeli csúcstalálkozót követően ugyanis a 2012-es büdzsé újratervezéséről beszélt. Az országgyűlés korábban már elfogadta a költségvetés fő számait, az előzetes napirend szerint kedden pedig már csak a fejezeteken belüli átcsoportosításra vonatkozó indítványokról kellene dönteni a zárószavazás előtt.

A szavazások kedd délutánra tervezett lezárása után öt javaslat, köztük az államháztartásról és Magyarország pénzügyi stabilitásáról szóló előterjesztések részletes vitája kezdődhet, amelyek időkerete összességében több mint 21 óra.

Szerdán a KDNP családvédelmi, valamint a nemzeti vagyonról, az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló javaslatok részletes vitájára kerülhet sor.

Az országgyűlés - az előzetes tervek alapján - ezt követően idén már csak december 19-én és 23-án ül össze.