Visszafordult a Malév párizsi járata

Vágólapra másolva!
Meghibásodott a repülőgép tartalék repüléskijelző műszere, ezért a kapitány alig tíz perccel a felszállás után úgy döntött, visszafordul. Az utasok egy órán belül egy másik járattal rendben elindultak Párizsba.
Vágólapra másolva!

Visszafordult a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre a Malév 534-es, párizsi járata alig 10 perccel a csütörtök délutáni budapesti felszállás után. Róna Márta, a Malév Zrt. kommunikációs vezetője elmondta: a párizsi járat kapitánya azért döntött a visszafordulás mellett, mert a Boeing 737 700-as típusú repülőgép tartalék repüléskijelző műszere meghibásodott, de ez egyébként a repülés biztonságát semmilyen módon nem veszélyeztette.

A repülőgép nem sokkal este fél hét előtt rendben landolt Budapesten. A 89 utas a leszállást követően, egy órán belül egy másik repülőgéppel rendben elindult Párizsba - tette hozzá a Malév kommunikációs vezetője.