A képviselői fizetésekről vitáznak a parlamentben

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés a csütörtöki ülésén kezdi tárgyalni Lázár János országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló javaslatát. A napirend szerint ezután Matolcsy György tervezetéről vitáznak, amely rögzítené, hogy a személyi jövedelemadó (szja) egykulcsos, és a gyermekvállalás költségeit ebben az adónemben érvényesíteni kell.
Vágólapra másolva!

A parlament reggel nyolc órakor kezdi e heti negyedik ülésnapját, amelynek első napirendje pontja Lázár János indítványa az országgyűlési képviselők javadalmazásáról. A javaslat szerint a képviselők a helyettes államtitkárok illetményével azonos - jelenleg csaknem bruttó 750 ezer forint összegű - tiszteletdíjra lesznek jogosultak 2012. szeptember 1-jétől. Az ülésszakonként ötnél több bizottsági ülést kihagyó képviselők tiszteletdíját csökkentenék.

Lázár János emellett azt is kezdeményezi, hogy a parlamenti frakciók vezetői legfeljebb miniszteri, a frakcióvezető-helyettesek pedig maximum államtitkári fizetést kaphassanak. E tiszteletdíjra egyébként 25 képviselőként egy-egy helyettes lenne jogosult.

Az új jövedelmezési szabályok kidolgozására létrejött albizottság KDNP-s elnöke, Rubovszky György egy, szerdán benyújtott módosító javaslatában azt indítványozta, hogy ne jövő szeptembertől, hanem a következő országgyűlési választások nyomán létrejövő parlament megalakulása után lépjen életbe a képviselők javadalmazásának új rendszere. Ezt korábban egy fideszes politikus, Szakács Imre is javasolta, aki jövő szeptember helyett csak 2013. január 1-jétől léptetné életbe az új rendszert.

A képviselők időkeretben szólhatnak hozzá Matolcsy György javaslatához is. A nemzetgazdasági miniszter államháztartásról szóló tervezete szerint egyebek az elkülönített állami pénzalapok, valamint a társadalombiztosítás alapjai beolvadnak a költségvetés központi alrendszerébe, viszont másik alrendszerként megmarad az önkormányzati.

A Magyarország pénzügyi stabilitásáról szóló sarkalatos törvényjavaslatban Matolcsy György rögzítené, a személyi jövedelemadó (szja) egykulcsos, és a gyermekvállalás költségeit ebben az adónemben érvényesíteni kell. A jogszabályban lefektetett államadósság-csökkentési szabályt először a 2016-os költségvetés elkészítésénél kellene alkalmazni, addig a 2011. tavaszi konvergenciaprogramban rögzített hiányszámok szerint kellene tervezni a büdzsét.