A KDNP is elhalasztaná a képviselői fizetés reformját

Vágólapra másolva!
A következő parlamenti ciklusra halasztaná a képviselők új fizetési rendszerének életbe lépését a KDNP-s Rubovszky György. A parlament alkotmányügyi bizottsága több ponton is átalakítaná Lázár János előterjesztését: pluszpénzt adnának a bizottsági tagságért, a bizottsági ülésektől távol maradókat pedig nem büntetnék tiszteletdíj-megvonással.
Vágólapra másolva!

Az új jövedelmezési szabályok kidolgozására létrejött albizottság KDNP-s elnöke, Rubovszky György egy szerdán benyújtott módosító javaslatában azt indítványozta, hogy ne jövő szeptembertől, hanem a következő országgyűlési választások nyomán létrejövő parlament megalakulása után lépjen életbe a képviselők javadalmazásának új rendszere. Ezt korábban egy fideszes politikus, Szakács Imre is javasolta, aki jövő szeptember helyett csak 2013. január 1-jétől léptetné életbe az új rendszert. Indoklása szerint a törvény így biztosítana elég időt az új szabályok zökkenőmentes alkalmazásának elősegítésére.

Rubovszky egyúttal azt is kezdeményezi, hogy az országgyűlési képviselőcsoportok működési feltételeinek biztosítására és a volt képviselők juttatásaira vonatkozó szabályok még ebben a választási ciklusban, 2013. január 1-jén lépjenek hatályba.

Lázár János korábban arról nyújtott be előterjesztést, hogy a képviselőknek a helyettes államtitkárokéval megegyező javadalmazás járjon 2012. szeptember 1-jétől. Az alkotmányügyi bizottság viszont ezt az összeget tiszteletdíjnak nevezné, és pótdíjakkal egészítené ki. A testület úgy növelné a politikusi fizetéseket, hogy az országgyűlési képviselők a csaknem bruttó 750 ezer forintos alapdíjukon felül a bizottsági tagságért pótdíjat kapnának. A bizottsági ülésektől rendszeresen távol maradókat sem szankcionálnák tiszteletdíj-megvonással.

Így az állandó bizottsági tagságért a tiszteletdíj 20 százaléka járna pluszban, a második bizottsági tagságért 10 százalék, a vizsgáló- és eseti bizottságban betöltött tagságért további 5 százalék. A házszabály szerint kötelezően felállítandó bizottságokban - így az alkotmányügyiben, a költségvetésiben, a külügyiben, az európai uniós ügyekkel foglalkozóban, a honvédelmiben, illetve a mentelmi bizottságban - 30 százalékos pótdíjat kapnának a képviselők az alkotmányügyi bizottság előterjesztése szerint.

A testület azt kezdeményezi, hogy az országgyűlés alelnökei 70, a jegyzők 30 százalékos pótdíjban részesüljenek, illetve hogy a bizottsági elnökök a hozzávetőleg 750 ezer forintos tiszteletdíj 30 százalékát, az alelnökök annak 20 százalékát kapják meg. Ezzel szemben Lázár János a parlamenti alelnököknek miniszteri, míg a bizottsági elnököknek és a jegyzőknek államtitkári fizetést adna.

A miniszterelnök, valamint a miniszter, az államtitkár, a kormánybiztos, a kormánymegbízott, a miniszterelnöki biztos, a miniszterelnöki megbízott vagy miniszteri biztos országgyűlési képviselők esetében viszont szigorítana a bizottsági javaslat: nekik választaniuk kellene, hogy az általuk betöltött kormánytisztség után járó illetményre vagy a képviselői javadalmazásra tartanak-e igényt. A Lázár-javaslat ezzel szemben lehetővé tette volna, hogy díjazásuk mellett a képviselői tiszteletdíj 30 százalékát is felvegyék.