Milyen tanácsokat adott Matolcsy a "kedves Wolfgangnak"?

Matolcsy György, Európa válaszúton: stratégiák a versenyképesség és növekedés erősítésére címmel rendezett konferencia, Corcinus Egyetem
Vágólapra másolva!
Európa egyik legbefolyásosabb emberével, a német pénzügyminiszterrel ült egy asztalnál hétfőn délelőtt Budapesten Matolcsy György gazdasági miniszter, aki egyrészt az európai kezdeményezések rajongójának nevezte magát, másrészt viszont panaszkodott arra, hogy szerinte alaptalanul érik bírálatok Magyarországot. A beszélgetésükből az derült ki, hogy az euróválságnak nem lesz gyors megoldása, de Matolcsynak van pár nagyszabású terve a kontinens megmentésére.
Vágólapra másolva!

Bár Matolcsy Györgynek a parlamenti életrajza szerint csak egy középfokú angol nyelvvizsgája van, hétfőn délelőtt a Budapesti Corvinus Egyetemen megvillantotta némettudását is. Az [origo] tudósítója legalábbis úgy hallotta, mintha a "gehen" (menni) ige ragozott alakja (geht) hagyta volna el a száját, miközben Wolfgang Schäuble német pénzügyminisztert kísérte. Nem lehetett ugyanakkor teljes megbízhatósággal megállapítani, hogy a magyar miniszter valóban németül társalgott-e, Matolcsytól átvette ugyanis a szót Mészáros Tamás, a Corvinus rektora, és a középkorról, valamint a reneszánszról mondott valamit angolul, amit Schäuble érdeklődő bólogatással hallgatott.

Ez a rövid jelenet az egyetem gyéren megvilágított folyosóján játszódott le, miközben a német pénzügyminiszter a magyar kísérőkkel együtt átment egyik teremből a másikba. Az 1990-ben egy ellene elkövetett merényletben lebénult, így kerekes székkel közlekedő Schäuble azért jött Budapestre, hogy átvegye az egyetemi díszdoktori címet, az ünnepélyes átadót pedig összekötötték egy fórummal, amelynek témája az eurózóna válsága és annak lehetséges megoldásai voltak. Schäuble és Matolcsy mellett részt vett a fórumon Ivan Miklos szlovák pénzügyminiszter, valamint Dan Lazar román pénzügyi államtitkár, valamint Tomas Zidek cseh pénzügyminiszter-helyettes.

Elsők és utolsók

Matolcsy így kifejezetten illusztris társaságba került, míg ugyanis ő a Financial Times által novemberben közzétett európai pénzügyminiszteri ranglistán a 19-ből a 17. helyen végzett, addig Schäuble a második, Miklos pedig a hatodik helyre került. Az előzetesen kiadott programban a meghívottak között szerepelt Jacek Rostowski lengyel pénzügyminiszter is, aki az előkelő harmadik helyen végzett a listán, de ő végül nem jött el.

Schäuble a díszdoktori cím átvétele után tartott beszédében megjegyezte, hogy az uniós pénzügyminiszterek jól ismerik egymást, mert szinte gyakrabban találkoznak egymással, mint saját kormányuk tagjaival. A szokásos uniós pénzügyminiszteri egyeztetésekre utalva azt mondta, "tizennégy naponta szoktunk szenvedni, és utána ugyan rossz a hangulatunk, de később megint szeretjük egymást". Matolcsy talán ennek jegyében szólította német kollégáját többször is egymás után "lieber Wolfgang"-nak (kedves Wolfgang), bár amúgy a meghívottak részvételével zajló fórumra nem a kötetlen és baráti hangulat volt a jellemző, a résztvevők ugyanis egyszerűen sorra vették az euróválság okait, valamint beszéltek arról, milyen megoldási javaslatokat látnak.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Wolfgang Schäuble, Matolcsy György, Ivan Miklos és Dan Lazar - Több képért kattintson a fotóra!

A fórumon az is kiderült, hogy minden bizonnyal csalódni fognak azok, akik a hétvégi újabb - és ismét sorsdöntőnek beharangozott - uniós csúcstól gyors és azonnali megoldást várnak. Németország pénzügyminisztereként a kontinens egyik legbefolyásosabb politikusának számító, a német szövetségi törvényhozásba közel négy évtizeddel ezelőtt bekerült Schäuble legalábbis közölte, hogy egyedüli kiútnak azt látják, ha az uniós alapszerződés módosításával úgynevezett fiskális uniót hoznak létre, vagyis az egyes országok összehangolják költségvetési politikájukat. A szerződés megváltoztatása sok időt igényel, és ugyan sok közgazdász érvel azzal, hogy nem szabad halogatni a problémát, és inkább az Európai Központi Bankot kellene felhatalmazni arra, hogy gyakorlatilag a pénznyomtatás révén segítse a bajba jutott országokat, Schäuble kizárta ennek a lehetőségét. Szerinte ezzel megszűnne az a nyomás, hogy a nehéz helyzetben lévő országok rendezzék saját problémáikat, aminek hosszú távon lennének rendkívül súlyos következményei.

A német miniszter egy személyes példával érzékeltette, miért nem tartaná ezt helyesnek. Elmesélte, hogy amikor évtizedek után sikerült leszoknia a dohányzásról, akkor utána minden dohányterméket távol tartott magától, mert túl nagy volt a kísértés. Szerinte ha most a gyenge pénzügyi és gazdasági helyzetben lévő országok számára felcsillantanák azt a lehetőséget, hogy elodázhatják a nehéz döntéseket, mert a jegybank a segítségükre siet, akkor azzal hatalmas hibát követnének el.

Forradalom és fordulat

Matolcsy a saját előadását úgy vezette fel, hogy "magyar szemmel" közelíti meg az európai gazdaság válságát, és egyrészt Schäubléval egyetértve közölte, hogy a megoldás sokáig, talán egy étvizedig is el fog tartani, másrészt ezúttal európai háttérbe helyezve vázolt fel több olyan nagyszabásúnak hangzó tervet, amelyhez hasonlókat meghirdetett már Magyarország megerősítésére.

Egyrészt közölte, hogy ugyan általában adósságválságról szokás beszélni, de ő valójában növekedési válságot lát, és ezért egy új európai növekedési tervet tart szükségesnek. A történelembe visszanyúlva levezette, hogy Európa azért lett fejlettebb a világ többi részénél, mert technológiai fölénnyel rendelkezett, ez azonban mára elolvadt, mert mindenki más is hozzáférhet az egykor csak a fejlett országok által birtokolt módszerekhez és eszközökhöz. Beszélt aztán arról is, hogy szükség van egy újraiparosítási koncepcióra is, mert "nem engedhetik meg maguknak az európai országok azt a luxust, hogy lemondanak az iparról". Emellett szerinte egy "oktatási forradalmat" és egy "demográfiai fordulatot" is végre kell hajtani, és csak ezek révén lehet elérni, hogy Európa a sikeres évszázadok után ne váljon "múzeummá vagy skanzenné".

Matolcsy közölte azt is, hogy a magyar kormány támogatja a fiskális unió létrehozását, bár hozzátette, hogy arra csak valamikor a 2020-as években lát lehetőséget, hogy Magyarország bevezesse az eurót. Azzal a fórum többi résztvevője sem szállt vitába, hogy szükség van a költségvetési politikák összehangolására, abban azonban már voltak nézetkülönbségek, hogy ennek hogyan is kellene működnie a gyakorlatban. A tíz évvel ezelőtti szlovákiai nyugatias gazdasági reformok atyjának tartott Ivan Miklos közölte, hogy szerinte csak annak a forgatókönyvnek van esélye, amely szerint nem hoznak létre új intézményeket, hanem csak a szabályokat írják újra, és meghagyják a mostani struktúrát. Szerinte a szorosabb együttműködéshez és ezzel együtt valamilyen nemzeti kormányok feletti szervezet létrehozásához hiányzik az "erős európai identitás". Ez volt az, amivel Schäuble láthatóan nem értett egyet, szerinte tovább is el lehet menni az unió megteremtésében, mint ahogy az Miklos gondolatmenetéből következett.

Amire kétszer sem válaszolt Matolcsy

A hozzászólásokban alig esett szó Magyarországról, bár Tomas Zidek cseh pénzügyminiszter-helyettes egyszer Matolcsyhoz fordulva megjegyezte, hogy talán most Magyarországnak vannak a legnagyobb nehézségei, igaz, hozzátette egyből azt is, hogy hamarosan hasonló problémákkal fog szembesülni Csehország is. Matolcsy erre nem reagált konkrétan, de egy későbbi hozzászólásában sérelmezte azt, hogy szerinte "kettős mérce" érvényesül Európában. Magát a kifejezést egymás után többször is elismételte, jelezve, hogy nagyon súlyos problémának érzi, bár talán a kritika tompítása érdekében azt is elmondta többször, hogy "nagy rajongója" a legújabb európai uniós gazdasági kezdeményezéseknek.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Matolcsy szerint kettős mérce van Európában - Több képért kattintson a fotóra!

A kettős mércét arra hivatkozva emlegette a miniszter, hogy annak ellenére érik bírálatok Magyarországot, hogy azon kevés országok közé tartozik, ahol sikerült csökkenteni a költségvetési hiányt, ami jövőre a tervek szerint három százalék alá megy majd. Arról nem beszélt, hogy a romló kilátások és a pénzügyi bizonytalanságok miatt a kormány a korábban meghirdetett céljainak teljesen ellentmondva a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fordul segítségért, és így arról sem hangzottak el új részletek, hogy mit vár ezektől a tárgyalásoktól.

Igaz, mint az a múlt héten kiderült, Matolcsy meglepetésre nem lesz tagja a delegációnak, aminek okáról többször is próbáltuk megkérdezni a délelőtti rendezvény során, de egyik alkalommal sem adott rá választ. Először akkor közelítettük meg, amikor az egyik szünet után visszatért a terembe, de a többször elismételt kérdést figyelmen kívül hagyva, mereven előre nézve ment a helyére, majd később a fórum végén is tettünk egy próbát, de ahelyett, hogy válaszolt volna a kérdésre, elvegyült munkatársai gyűrűjében, majd együtt határozott léptekkel elindultak a zárt ajtók mögött zajló fogadásnak helyet adó terem felé.