Emberöléssel gyanúsítják az eltűnt szolnoki házaspár ügyében őrizetbe vett férfit

Vágólapra másolva!
A köztévé Híradója úgy értesült, hogy a szombaton letartóztatott férfit előzetes letartóztatásba helyezték, ügyvédje szerint emberöléssel gyanúsítják.
Vágólapra másolva!

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság hétfőn azt a férfit, akit egy szolnoki házaspár novemberi eltűnésével kapcsolatban a múlt pénteken fogtak el - értesült az MTI Hírcentrum.

A férfit emberöléssel gyanúsítják - nyilatkozta a köztévé Híradójának a férfi ügyvédje, hozzátéve: fellebbeznek az előzetes letartóztatás miatt. Tasi Judit azt mondta, nem tudni, hogy milyen bizonyítékok lehetnek, "a hatályos jogszabály nem teszi lehetővé, hogy a védelem a nyomozóhatóság rendelkezésére álló bizonyítékokat megismerhesse".

Az ügyvéd megerősítette: a hétfőn előzetes letartóztatásba helyezett férfi rokoni kapcsolatban áll M. Tiborral, aki ellen - és egy társával szemben - európai elfogatóparancsot adtak ki a házaspár eltűnése ügyében.

A 60 éves Baunok István és 61 éves felesége november 17-én tűnt el a szolnoki Kertész úton álló házukból, két személyautójukkal együtt, azóta nem adtak életjelet magukról. A rendőrség eddigi adatai szerint feltehetően a 36 éves, nagytarcsai H. Szabolcs és az ugyancsak 36 éves, újszászi M. Tibor János rabolta el a házaspárt. A két férfit a kétmillió forintos nyomravezetői díj ellenére sem fogták még el.