Darák Péter a Kúria, Handó Tünde a bírói hivatal vezetője lehet

Vágólapra másolva!
Kedden tárgyal az államfő a parlamenti pártok képviselőivel a Legfelsőbb Bíróság helyét átvevő Kúria, valamint az Országos Bírói Hivatal majdani vezetőjének személyéről. Az [origo] úgy értesült, hogy a Fidesz az LB egyik bíráját, illetve a Fővárosi Munkaügyi Bíróság vezetőjét, Szájer József feleségét javasolja a két posztra.
Vágólapra másolva!

Darák Pétert, a Legfelsőbb Bíróság közigazgatási kollégiumának bíráját, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának adjunktusát javasolja a Fidesz a Legfelsőbb Bíróság (LB) helyébe lépő Kúria elnökének, értesült az [origo]. Az LB-t eddig vezető Baka Andrásnak az új alaptörvény hatálybalépésével kell távoznia posztjáról. Darák Péter egyébként maga is az LB bírája, a közigazgatási kollégiumban dolgozik.

Lázár János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján közölte, kedden találkozik Schmitt Pál államfővel, akinek majd javaslatot kell tennie a Kúria elnökének személyére. A Köztársasági Elnöki Hivatal már korábban bejelentette, hogy Schmitt kedden egyeztetni fog minden parlamenti párt képviselőjével, Paczolay Péterrel, az Alkotmánybíróság elnökével, Polt Péter legfőbb ügyésszel, valamint Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterrel. Lázár szerint az országgyűlés december 13-án dönthet a Kúria elnökéről.

Javaslatot kell tennie az államfőnek a szintén az új jogszabály értelmében megalakuló Országos Bírói Hivatal vezetőjének személyére is. Az [origo] kormánypárti forrásból úgy értesült, hogy a Fidesz erre a posztra Handó Tündét javasolja, aki a Fővárosi Munkaügyi Bíróság elnöke, ugyanakkor Szájer Józsefnek, a Fidesz EP-képviselőjének, az alaptörvény egyik kidolgozójának a felesége.