Két településen is időközi választást tartanak vasárnap

Vágólapra másolva!
A Somogy megyei Somogysámsonban polgármestert, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Geszteréden polgármestert és képviselőket választanak vasárnap.
Vágólapra másolva!

Két településen tartanak vasárnap időközi önkormányzati választást: a Somogy megyei Somogysámsonban polgármestert, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Geszteréden polgármestert és képviselőket választanak.

A 780 lakosú Somogysámsonban azért kell polgármestert választani, mert a település vezetője szeptemberben bejelentette, hogy visszaadja megbízatását, a lemondását nem indokolta. A tisztségért három független jelölt indul.

Az 1670 lakosú Geszteréden a képviselő-testület önfeloszlatása miatt tartanak időközi polgármester- és képviselő-választást. A testület szeptember végén mondta ki saját feloszlatását, miután a polgármester és a képviselők között megromlott a viszony.