Hőszigetek és bevándorlók százezrei formálhatják át Budapestet

szmogriadó, szálló por koncentráció az egészségügyi határérték fölött, Budapest, forgalomkorlátozás, szmog
Vágólapra másolva!
Hatalmas kánikulák, elöregedő lakosság, bevándorlók tömegei és rengeteg munkanélküli állítja majd megoldandó feladat elé Budapestet a következő 15-20 évben a főváros új fejlesztési koncepciójához készített helyzetelemzés szerint. A tanulmány szerint a budapesti turizmus gyenge, a tömegközlekedés és a szociális ellátás recseg-ropog, a pénz elfogyott, de azért van, amiben még Münchent is lenyomjuk.
Vágólapra másolva!

Szerdán került a Fővárosi Közgyűlés elé a Budapest következő 15 évét meghatározó új városfejlesztési koncepcióhoz készített helyzetelemzés. A több hónapos adatgyűjtés, elemzés és értékelés után elkészült dokumentum azt foglalja össze, hogy milyen helyzetben van jelenleg a főváros, és milyen változásokra, trendekre számíthat a következő évtizedben, amelyek érinthetik a város fejlesztésének stratégiáját.

A Fővárosi Önkormányzat városépítési főosztálya által összegyűjtött adatokból 2012-ben határozzák majd meg, hogy milyen hosszú távú célokat tűz ki maga elé Budapest, és arra milyen forrásokat tud majd fordítani. Legutóbb 2003-ban fogadtak el ilyen 15 éves stratégiát, majd 2008-ban egy rövidebb távút is, de a tanulmány bevezetője szerint azóta annyi minden történt Magyarországgal és Budapesttel, hogy ezek elavulttá váltak.

A helyzetelemzés szerint bőven van mit tenni, Budapesten ugyanis a lakosság elöregedése, a hiányos szociális ellátórendszer, a gazdasági válság és a klímaváltozás is feladatok elé állítja a várostervezőket. Összeszedtük a dokumentum legfontosabb megállapításait, a fővárosra váró legnagyobb lehetőségeket és kihívásokat.

Kell a bevándorlók friss vére

A helyzetelemzés az egyik legnagyobb kihívásnak Budapest demográfiai átalakulását tartja. A főváros népességének csökkenése 2007-ben megállt, és ma már többen költöznek be a városba, mint ahányan elhagyják azt - írják. A népességnövekedés azonban a dokumentum szerint főleg a csökkenő halandóságnak és a nemzetközi bevándorlásnak köszönhető, és mivel egyre kevesebb gyerek születik, a városra komoly elöregedés vár.

"Fel kell készülni az öregedéssel járó, fokozódó humán szolgáltatási igények kielégítésére" - írja az elemzés, amely szerint ehhez intézményfejlesztésekre lesz szükség, az egyre több nyugdíjast ugyanis az ellátó intézmények már most sem tudják kiszolgálni. A csökkenő gyerekszám miatt terveket kell készíteni az oktatási intézmények "hasznosítására", miközben a fővárosnak a külföldi bevándorlók rohamára is fel kell készülnie. Az elemzés szerint a következő 20 évben mintegy 240 ezer nemzetközi migráns fog letelepedni Budapesten, ami részben kompenzálhatja az elöregedést, "fiatalító hatással lesz a lakosságra, és javítja annak összetételi jellemzőit".

Csak a pestiek fele aktív

A helyzetelemzés kiemelten foglalkozik a hajléktalanok problémájával, megemlítve, hogy a fővárosban sokkal kevesebb hajléktalan-ellátó férőhely van, mint ahány fedél nélküli ember. A 10 000-re becsült hajléktalan helyzete azért ellentmondásos, mert miközben az emberek az utcán élnek, a városban 2000 szociális bérlakás áll üresen, és több tízezer egyéb lakás áll kihasználatlanul.

A tanulmány szerint a hajléktalanellátó rendszer differenciálatlan, és nincs megoldva azoknak a megsegítése sem, akik munkát vállalnak, és tudnának fizetni az albérletért. A város lakásállománya ugyan nő, 2001 és 2009 között több mint 80 000 új lakás épült, a bérlakások piaca azonban lesújtó képet mutat. A magánbérlakás-szektor jogi helyzete rendezetlen, a szociális bérlakások száma pedig minimálisra csökkent: egy új bérlakáspiac kialakítása a tanulmány szerint az önkormányzatokra váró feladat.

Oda kell figyelniük a várostervezőknek a fővárosban egyre jobban terjedő munkanélküliségre is, a tanulmány szerint ugyanis 2009 óta drasztikusan nő az álláskeresők száma. Jelenleg csupán a Budapestiek 44 százaléka aktív kereső.

Önellátásra kell berendezkedni

Budapest jövőjét romló pénzügyi feltételek határozzák meg, a városfejlesztés ugyanis nem számíthat többletforrásokra - jósolja a városfejlesztési terv. A dokumentum szerint a jövőben valószínűleg nem nőnek a fejlesztésre fordítható állami források, és az adókból sem remélhet többletbevételt a főváros. Hitelt a jövőben a várakozások szerint csak olyan beruházásokra vehet föl a város, amelyek megtérülnek, és 2014-től az EU-tól is csak visszafizetendő támogatásokat kaphatnak, az eddiginél szigorúbb feltételekkel.

A tanulmány szerint ezért a városfejlesztési tevékenységet úgy kell átalakítani, hogy jövedelem- és vagyonnövelő pályára álljon, és általa a főváros bevételeit meg lehessen növelni. A fővárosnak növelnie kell saját vagyonát, mert csak így válhat a város hosszú távon is fenntarthatóvá.

A tanulmány szerint fontos szemléletváltásra is szükség van, ma ugyanis a városfejlesztést és a gazdaságfejlesztést külön kezelik a döntéshozók. Míg utóbbira úgy tekintenek, mint lehetséges bevételnövelésre, addig a városfejlesztés szükség- és látványprojektekké degradálódott. Pedig - írja a tanulmány - a városfejlesztésre nem felesleges kiadásként, hanem szintén befektetésként kellene tekinteni. Budapest fő feladatának ugyanakkor a válságelhárítást tartja, pedig önellátóságra, fenntarthatóságra kellene törekedni. Ehhez a tanulmány szerint szükség van a forrásrendszer átalakítására, a helyi adóbevételekre, hogy a városfejlesztéssel elért gazdasági eredményekből a város helyben is részesüljön.

Irány Bagdad!

A tanulmány szerint gazdasági szempontból Budapest földrajzi helyzete egyedülálló adottságokat hordoz, mivel "az európai kontinens egyetlen, minden irányból jót átjárható keresztezésében helyezkedik el". A Duna völgye és a Kelet-Európa-Adria tengely olyan piaci folyosók, amelyek itt találkoznak. Tulajdonképpen itt kereszteződik "a London-Budapest-Isztambul-Bagdad autópálya és a Moszkva-Kijev-Budapest-Trieszt autópálya" a tanulmány szerint, ráadásul "München, Pozsony, Bécs, Kijev csak megállóhelyek, Budapest a csomópont".

A nagy lehetőségek ellenére sok az elmaradás: Budapest és az azt körülvevő agglomeráció már 1996 óta kiemelt térségnek számít, de "érdemi együttműködés a kettő között mégis mindmáig megoldatlan és feszültséggel terhelt". Szintén elmarad a világvárosi szinttől a zöldterületek nagysága és a turizmus kihasználtsága: előbbinek eloszlása egyenetlen, és jelentősen kisebb, mint más közép-európai nagyvárosokban, utóbbi pedig évek óta stagnál, és megfelelő kampányok és fejlesztések nélkül nem képes felvenni a versenyt Béccsel és Prágával.

Elviselhetetlen hőszigetek

Az elmúlt két évtizedben nem fejlesztették számottevően a város közlekedését, nem bővült a közlekedési hálózat, nem épült egyetlen kilométer gyorsvasút, csökkent a P+R parkolók száma, a tömegközlekedés járműparkja pedig leromlott. Itt kerékpárutak, vasutak és a hajózás fejlesztését javasolják a tanulmány szerzői.

A környezetbarát közlekedésre a klímaváltozás miatt is szükség van, Budapesten ugyanis sorra dőlnek meg a melegrekordok, és a városban elviselhetetlen hőszigetek alakulnak ki, amelyeket a közlekedés és a járművek hőkibocsátása is fokoz. A tanulmány szerint 2100-ig 3,5 fokkal fog nőni a hőmérséklet, ezért külön figyelmet kell majd fordítani a várostervezésben a klímaváltozásra is.

A teljes értékelést itt olvashatja.