Alpolgármestert jelölhetnek Esztergomban

Vágólapra másolva!
A patthelyzetben lévő önkormányzat döntött a működési költségeinek átcsoportosításáról, de elnapolta a 17 milliárdos hitel felvételét. A következő ülésen a képviselők tárgyalnak egy alpolgármester kijelöléséről is.
Vágólapra másolva!

Megszavazta a helyi intézmények idei működési költségeinek átcsoportosítását pénteki ülésén Esztergom képviselő-testülete, amely határozott arról is, hogy a következő ülésre napirendre veszik az alpolgármester-választást.

A testület elnapolta egy 17 milliárd forintos hitel felvételét, és a döntést arról a javaslatról, amely szerint tíz évre visszamenőleg az önkormányzat fizetné ki a vezetők ellen indított perek költségét.

Az ülés előtt néhány nappal az aljegyző harmincban korlátozta a nézők számát, miután múlt pénteken a közvilágítás és a közétkeztetés hiánya miatt felháborodott lakók közül rendőrök menekítették ki a fideszes képviselőket.

A mostani ülésen rendbontás, hangoskodás nem történt. Tétényi Éva független polgármestert tapssal köszöntötték, és megtapsolták azt a bejelentését is, hogy mellette a kormányhivatal megbízottja foglal helyet megfigyelőként.

Esztergomban a tavaly októberi választások óta patthelyzet van a képviselő-testület kétharmadát adó Fidesz-frakció és az ugyanekkora aránnyal megválasztott független polgármester között.

Tétényi Éva 1,2 milliárdos kifizetetlen számlát és 25 milliárdos adósságot örökölt az előző, Meggyes Tamás (Fidesz) vezette önkormányzattól, és ezért adósságrendezési eljárást kért a város ellen. A Fidesz már az első képviselő-testületi ülésen közölte, fél évig nem hajlandó alpolgármestert jelölni, illetve később jelezte, az adósságrendezési eljárást törvénytelennek tartja, ezért nem működik együtt a polgármesterrel.