A "szüzek" óvják meg Matolcsyt az IMF szigorától

Matolcsy György, újabb IMF segítség, adósságválásg
Vágólapra másolva!
A kormányzat több befolyásos tagja is attól tart, hogy komolyabb segítségre szorul a kormány a Nemzetközi Valutaalaptól, mint amire eddig számított. Matolcsy György gazdasági miniszter nem azért marad ki a tárgyalásokból kormányzati források szerint, mert megbukott, hanem mert a kormány próbál taktikázni és így készül egy esetleges kudarcra.
Vágólapra másolva!

"Matolcsy Györgynek befellegzett"; "már Orbán is elengedte Matolcsy kezét"; "a hitelét vesztett Matolcsy már nem tárgyalhat az IMF-fel" - ilyen és hasonló vélemények és találgatások jelentek meg szerdán azt követően, hogy Giró-Szász András kormányszóvivő közölte: a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) való tárgyalások megkezdését két hete bejelentő nemzetgazdasági tárca vezetője nem lesz tagja az IMF-fel tárgyaló küldöttségnek. A Matolcsy miniszteri karrierjének végét jósló elméletekkel szemben ugyanakkor az [origo] információi szerint a delegációból való kihagyásával éppen védeni akarta a tárcavezetőt a miniszterelnök.

"Taktikusan kellett eljárni"

"Messze nem arról van szó, hogy Matolcsy akkor most le van fejezve, éppen ellenkezőleg: ki van mentve egy olyan helyzetből, amiből jól nem lehet kijönni. Úgy is mondhatnám: a lépés nem ellene szólt, hanem érte" - mondta a történtekről egy a tárgyalóküldöttség összeállítására rálátó kormányzati forrás, aki butaságnak nevezte azokat az értelmezéseket is, amelyek szerint a minisztert azért hagyták ki a küldöttségből, mert az IMF ragaszkodott hozzá, hogy így legyen.

"Az IMF sosem kért és nem is kérne ilyet, ez éppen, hogy a kormány gesztusa a valutaalap felé, hogy nem tolja az arcukba azt az embert, aki a legtöbbet gyalázta az elmúlt időszakban a szervezetet és akinek neve összeforrt az IMF által kifogásolt intézkedésekkel" - magyarázta a politikus. Egy másik, az ügyre ugyancsak rálátó forrás ehhez annyit tett hozzá, hogy "taktikusan kellett eljárni, hogy a partnerek is érezzék a kormány hozzáállásának komolyságát".

A delegáció kijelölt résztvevőinek - Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, az NGM államtitkára, Pleschinger Gyula, a parlament gazdasági bizottságát vezető Rogán Antal - kiválasztásában, utóbbi forrás szerint szempont volt, hogy még "szüzek az IMF szemében, hiszen korábban nem vettek részt a valutaalap ekézésében". Rogán viszont például több alkalommal is tárgyalt velük a gazdasági bizottság elnökeként. (Cikkünkben korábban tévesen szerepelt, hogy Király Júlia, a Nemzeti Bank alelnöke is a delegáció tagja. A hibáért olvasóink és az érintett elnézését kérjük.)

"Borítékolhatóan kudarcos" tárgyalások

A forrás szerint Matolcsy ellen szólt a kormány sejtése is, miszerint a magyar adósbesorolás múlt heti leminősítésében szerepet játszott, hogy "külső körök" érdekeltek a magyar gazdaság, illetve a magyar gazdasági miniszter gyengítésében. Emiatt pedig a forrás szerint "egészen másképp alakulhatnak a tárgyalások, ha a miniszter tagja a delegációnak, mint ha nem". Ráadásul - mint mondta - a valutalappal folytatott egyezetéseken nemcsak fiskális szempontokat kell érvényesíteni, a tárgyaló delegáció összetétele pedig jól tükrözi a tárgyalások lehetséges dimenzióit.

Matolcsyt keresi az Economist
Hol van György? - ezzel a címmel jelent meg az Economist kelet-európai térséggel foglalkozó blogjának csütörtöki bejegyzése, amelynek témája a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között hamarosan kezdődő tárgyalások. A szerző felidézi, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter még a közelmúltban is kemény szavakkal illette az IMF-et, (A hárombetűs intézmény ellenzi minden egyes intézkedésünket, úgyhogy a kormányzati politikát nem hozzájuk igazodva, hanem velük szemben fogalmazzuk meg - idézi a blog a minisztert) és kizárta, hogy újabb segítségért forduljon hozzá Magyarország.

A blog szerint mindettől függetlenül gazdaságért felelős kormánytagként Matolcsy lett volna a természetes választás az IMF-delegáció élére, így meglepetést keltett, amikor kiderült, hogy nem fog részt venni a tárgyalásokban. "Talán bevonult a sarokba a főnökével, és tervezi Magyarország nemzetközi befektetők elleni háborújának újabb szakaszát" - írja a szerző, hozzátéve, hogy Matolcsy teljesítményével egyre többen elégedetlenek a magyar üzleti életben és még kormányzati körökben is. A blog idézi ugyanakkor Orbán Viktort, aki korábban kijelentette, hogy Matolcsy a jobbkeze, és semmi pénzért nem hajlandó lemondani róla. "Talán kivéve az IMF-et" - teszi hozzá a szerző.



A legfontosabb szempont ugyanakkor szerinte is Matolcsy megkímélése volt, a miniszterelnök ugyanis, aki a találgatásokkal szemben továbbra is kitart minisztere mellett, és nem akarja, hogy a politikus még jobban elhasználódjon a "várhatóan nagyon érzékeny és borítékolhatóan kudarcos tárgyalásokban".

A kudarc azt jelentené, hogy a gazdasági minisztérium két héttel ezelőtti bejelentésével szemben mégsem csak egyfajta elővigyázatossági megállapodást, hanem a 2008-ashoz hasonló készenléti hitelszerződést kötne a kormány az IMF-fel - forrásaink szerint ezt többen már tényként kezelik a miniszterelnök környezetében. Ahogy egy ilyen megállapodás várható hozadékát is, vagyis azt, hogy a nemzetközi szervezet feltehetően kemény feltételeket, akár további kiigazításokat, illetve az egész gazdaságpolitika irányának megváltoztatását kérheti a kormánytól.

Tárgyalás a szakadék szélén

Az [origo] több forrásból megerősített információi szerint az uniós pénzügyminiszterek eheti brüsszeli találkozója után az EU képviselői azt kérték a magyar kormánytól, hogy idén már ne hozzon olyan döntést - még kis léptékűt se -, amelynek hatása lenne a gazdaságra, hogy ezzel ne veszélyeztesse az IMF-fel már így is a szakadák széléről kezdendő tárgyalásokat.

A kormány az elmúlt két hétben azt kommunikálta, hogy Magyarország nem köt többé olyan megállapodást a valutaalappal, amelyben a szervezet diktálja a feltételeket, kormányzati forrásaink pedig még másfél hete is azt mondták, hogy ha az IMF olyan feltételeket ír elő, amelyek szembemennek a kormány elképzeléseivel - ilyen lehet például a végtörlesztés vagy egyéb, a devizahiteleseket segítő intézkedések visszavonása, illetve leállítása -, akkor "nem is kell erőltetni" a megállapodást. Igaz, akkor még a kormányzati források egyfajta piacnyugtató lépésként kezelték a szervezettel kezdett tárgyalásokat, és csak védőhálónak az esetleges megállapodást, ez a stratégia azonban nem jött be, Magyarország így sem úszta meg, hogy a Moody's leminősítse, ami miatt romlott a magyar gazdaság megítélése.