Ismét egész éjszaka vitáznak a parlamentben

Vágólapra másolva!
Kétórás tárgyalási szünetet kért a parlament szerdai ülésén az MSZP éjfélkor, amikor az eredeti napirendhez képest ötórás csúszásban voltak a képviselők. A csütörtöki ülésnap a napirend szerint reggel nyolc órakor kezdődik, de a képviselők a szerdai ülés napirendjén szereplő javaslatok közül hajnalig nem tárgyaltak az Esztergom közintézményeinek állami átvételéről, a felsőoktatásról, illetve a köznevelési törvényről szóló előterjesztésekről.
Vágólapra másolva!

Az MSZP javaslatára kétórás tárgyalási szünetet rendeltek el szerdán éjfélkor az országgyűlésben. Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője azzal indokolta a kérést, hogy "látva-hallva a fideszes képviselők közbeszólását, látszik, hogy egyre nehezebben viselik ezt a vitát". Az elnöklő Újhelyi István (MSZP) ezért hajnali kettő óráig szünetet rendelt el.

A házszabály szerint "a kormány vagy bármelyik képviselőcsoport vezetőjének kérésére az elnök - a napirendi pont tárgyalása közben, vagy a határozathozatal során - egy-egy alkalommal tárgyalási szünetet rendelhet el. A szünet időtartama - az elnök döntésétől függően - legfeljebb két óra lehet."

A parlament éjfél előtt néhány perccel még mindig nem tudta lezárni az egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat délután fél négykor kezdődött általános vitáját. A képviselőknek ezt követően még további négy napirendi pontot kell megtárgyalniuk, miközben csütörtök reggel nyolc órakor már új ülésnap kezdődne. Napirenden szerepelnek még az Esztergom közintézményeinek állami átvételéről, a felsőoktatásról, illetve a köznevelési törvényről szóló előterjesztések.

Ha kell, reggelig folytatják a vitát

Mesterházy Attila a szünetben azt mondta, hogy azért kérték a tárgyalási szünetet, mert a fideszes képviselők "nem bírták a feszültséget, személyeskedő bekiabálásokkal zavarták az ülést". A pártelnök kitérően válaszolt arra a kérdésre, hogy nyílt obstrukciót (a parlament munkájának akadályozását) folytatnának.

A parlamenti ülésnap tájékoztató jellegű forgatókönyve szerint a képviselők éjfélre már több mint ötórás csúszásban voltak és ezt növeli az elrendelt kétórás szünet is. Több jobbikos politikus az egyes rendészeti tárgyú törvénymódosítások vitájában kijelentette: ha kell, reggelig folytatják a vitát.

Az országgyűlés kedd este több mint 32 órás, folyamatos ülésezés után tartott pihenőt, miután a hét első két napjának ülésnapja összeért az MSZP által indított ellenzéki obstrukció miatt. Akkor a képviselők kávéval, kólával és süteményekkel tartották ébren magukat. Ellenzéki képviselők azt mondták az [origo]-nak, hogy arra számítanak, hogy "a Fidesz nem hagyja, hogy a szerdai ülést is elnyújtsa az ellenzék".