Minden idők legnagyobb zsákmánya lehet a pénzszállító-rablás gyanúsítottjánál

Kiraboltak egy pénzszállítót Budapesten, Pénzszállító autó hagyja el egy I. kerületi, Donáti utcai épület garázsát
Vágólapra másolva!
Több mint egymilliárd forint, vagyis az eddigi legnagyobb magyarországi zsákmány lehet annál a sofőrnél, akit azzal gyanúsítanak, hogy ellopta az általa vezetett pénzszállító autót az abban lévő készpénzzel együtt Budapesten. A sofőr ellen körözést adtak ki.
Vágólapra másolva!

Az MTI értesülése szerint 1 milliárd 200 millió forint lehetett abban a pénzszállítóban, amelyet a rendőrök egy I. kerületi garázsban találtak meg üresen szerda este. A korábbi legnagyobb rablásnál 600 milliót vittek el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtök reggel közölte, hogy az eddigi adatok szerint a pénzszállító autó sofőrje lopta el a pénzt az I. kerületi Donáti utcában szerda este megtalált járműből, ezért sikkasztás miatt országos elfogatóparancsot adtak ki ellene.

A rendőrség tájékoztatása szerint a 37 éves L. Róbert szerdán 16 óra 45 perc körül a munkavégzéséhez használt, általa vezetett gépkocsit a II. kerületi Medve utcából lopta el, az I. kerületi Donáti utcába hajtott, majd a járműben lévő pénzt elvitte. A bűncselekmény elkövetése után a gyanú szerint a férfi egy 1992-es, fehér Volkswagen Passattal távozott a helyszínről.

Az MTI úgy tudja, a férfi szerda délután a gépkocsit akkor lopta el a Medve utcából, amikor társa bement egy bankfiókba, hogy átvegye a pénzszállítmányt; ő ekkor a járművel a Donáti utcába hajtott egy teremgarázsba, magához vette a pénzt, majd egy gépkocsival elhajtott. Mindezt az utca térfigyelő kamerái is rögzítették.

A BRFK szóvivője nem kívánta megerősíteni az MTI Hírcentrum korábbi információját sem, amely szerint a jármű egyik ülésén egy fegyvert találtak volna, és arra a kérdésre sem válaszolt, hogy a gyanúsítottnál lehet-e fegyver.