Tizenöt oktatási intézményét adhatja el a főváros

Vágólapra másolva!
Használaton kívüli oktatási intézményeket nyilvánított forgalomképessé a fővárosi önkormányzat szerdán. A budapesti képviselő-testület eladna több, 100 millió forintnál is értékesebb, eddig az oktatási ágazathoz tartozó épületet, és egy 508 millió forintra becsült terézvárosi telephelyet is.
Vágólapra másolva!

Huszonnégy, az oktatásban használt ingatlan "ágazati körből való kivonásáról", ezen belül tizenöt ingatlan forgalomképessé nyilvánításáról döntött szerdai ülésén a fővárosi közgyűlés. Csomós Miklós oktatásért felelős főpolgármester-helyettes indítványa szerint olyan ingatlanokról van szó, amelyek az oktatási ágazathoz tartoznak, korlátozottan forgalomképesek, és jelenleg használaton kívül állnak. Ezeket december 1-jei hatállyal "vonják ki az ágazati körből".

Az érintett ingatlanok egy részét forgalomképessé nyilvánítanák, vagyis el lehet adni azokat. Ezek között a legnagyobb egy VI. kerületi, 4358 négyzetméteres telephely, amelynek bruttó nyilvántartási értéke több mint 508 millió forint. Emellett több, 100 millió forintot meghaladó értékű ingatlant is érint a javaslat, a legolcsóbb pedig egy 80 négyzetméteres, VIII. kerületi ingatlan, amelynek bruttó nyilvántartási értéke 8 millió forint.

A határozat értelmében, ha az oktatási ágazatból kivont ingatlanok értékesítéséből, bérbeadásából, egyéb hasznosításából a fővárosi önkormányzatnak bevétele származik, akkor annak 25 százalékát az oktatási ágazatban halaszthatatlanná váló feladatokra költik.

A képviselők 18 igen szavazattal, 13 tartózkodás mellett fogadták el a javaslatot.