Román állampolgárok az M43-ason történt baleset áldozatai

baleset történt az M43-as autópályán, ahol egy kamion és egy kisbusz ütközött, a balesetben tizennégyen meghaltak
Vágólapra másolva!
Tizennégyen meghaltak, amikor hétfőre virradóra egy román kamion átszakította az M43-as autópályán a szalagkorlátot, és frontálisan ütközött a szemközti sávban szabályosan haladó szintén román kisbusszal. A kisbusz utasai mindannyian román állampolgárok voltak.
Vágólapra másolva!

A rendőrség halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétsége miatt indított büntetőeljárást a hétfőre virradóra az M43-as autópályán történt baleset ügyében, melyben tizennégyen vesztették életüket - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn reggel. Szenti Szabolcs elmondta, a helyszínelés elsődleges adatai szerint egy faanyagot szállító, Szeged irányába tartó román kamion egy enyhe balra ívelő kanyar után - egyelőre ismeretlen okból - átszakította a szalagkorlátot, oldalára borult, és a szembe lévő pályatesten frontálisan összeütközött egy Makó felé tartó szintén román kisbusszal.

Mindkét jármű lesodródott az útról, és felborult. A nyerges vontató és a tizenöt személyes busz az autópálya töltése mellett állt meg, a teherautó vontatmánya pedig oldalára fordulva a töltésen feküdt. A busz a felismerhetetlenségig összeroncsolódott.

Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely
A mikrobusz Valenciából Bukarestbe tartott. A baleset helyszínén készült képekért kattintson a fotóra!

A román kamion vezetőjét halálos tömegszerencsétlenséget előidéző közúti baleset gondatlan okozásának megalapozott gyanújával őrizetbe vette a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A 31 éves aradi férfi súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett, és jelenleg is kórházban ápolják.

A kisbuszban utazók közül tizennégyen meghaltak, olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy nem volt esélyük a túlélésre, köztük három gyermek és négy nő volt. Egy utas túlélte a balesetet, de életveszélyes sérüléseket - medencesérülést, combcsonttörést - szenvedett. Az egy utason kívül a kamion sofőrje maradt életben, súlyos sérülésekkel a mentők őt is a szegedi traumatológiai klinikára szállították. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának információi szerint az Arges megyei mikrobusz Valenciából Bukarestbe tartott, a kamion pedig az esti órákban Aradról indult, és Németország lett volna az úti cél. A kisbusz utasai állítólag ugyanabból a Bukarest melletti faluból származnak. Az áldozatok azonosításában a Temes Megyei Rendőr-főfelügyelőség négy munkatársa is részt vesz. A román és a magyar rendőrök a személyes iratok alapján próbálják kideríteni személyazonosságukat, majd a patológián azonosítják az áldozatokat. Az elhunytak valamennyien román állampolgárok: Giurgiu megyéből, Alexandria városából, Neamt megyéből, Clejani településről és Arges megyéből valók. A magyar rendőrség megerősítette, hogy műszaki engedélye alapján kilencen ülhettek volna a kisbuszban.

A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók: három gépjárművel, egy műszaki mentő egységgel és egy műszaki mentő konténerrel. A sérülteket és a holtesteket két óra alatt tudták kiszabadítani a roncsból. Az összeroncsolódott buszt daruval emelték vissza az autópályára. Az autópálya érintett szakaszát a rendőrség lezárta, így több kilométeres sor torlódott fel a határ felé. A forgalom röviddel öt óra előtt indulhatott el a belső sávban.

Vasárnap késő délelőtt a kamion rakományát munkások kisebb teherautókra pakolták, az áldozatok tárgyait zsákokba gyűjtötték, azokat is elszállították a helyszínről. Munkások dolgoztak a sztráda felületének megtisztításán, és ők szedték össze az autópályán és a töltésen mindenfelé heverő alkatrészeket is. Több román tévéstáb is a helyszínre érkezett, és egyenes adásban számolt be a történtekről.