Baltával vágott testvére lábába egy férfi Dejtáron

Vágólapra másolva!
Összeverekedett egy testvérpár a Nógrád megyei Dejtáron, egyikük életveszélyes sérülést szenvedett, miután a másik baltával vágott bele a lábába.
Vágólapra másolva!

A rendőrség honlapján olvasható beszámoló szerint a dejtári lakásban együtt lakó testvérpár hangosan veszekedett, és kölcsönösen bántalmazták is egymást.

A verekedés során a 40 éves férfi a földre került, 44 éves bátyja pedig a bal lábára vágott egy hosszú nyelű baltával. A kihívott rendőrök súlyosan sérült, erősen vérző állapotban találtak a sértettre, akit a mentők kórházba szállítottak - olvasható a Police.hu-n.

A 44 éves férfit őrizetbe vették, és életveszélyt okozó testi sértés miatt folytatnak ellene eljárást, valamint kezdeményezték előzetes letartóztatását.