Népszabadság: Szigorítaná a hamvak hazavitelét egy fideszes képviselő

Vágólapra másolva!
Szabályok közé szorítaná az urnák és hamvak hazavitelét egy fideszes képviselő, aki megtiltaná azt is, hogy a hamvakat engedély nélkül folyókba, tavakba szórják. Szigorítanák a hamvasztás feltételeit is, a jövőben csak a temetés helyéhez legközelebbi krematóriumban lenne elvégezhető.
Vágólapra másolva!

Önálló képviselői indítvánnyal módosíttatná a temetkezésről szóló törvényt a fideszes Gelencsér Attila - írja a Népszabadság. A képviselő a lapnak azt mondta, olyan javaslatot szeretne, amely "elviselhető mértékűre" szorítja a temetkezési költségeket.

A hamvak, illetve az azokat tartó urna hazaszállítását nem tiltanák meg, de szabályok közé szorítanák. A jövőben az urna kiadásának feltétele lehet az, hogy a befogadó hely tulajdonosa nyilatkozzon arról, hogy hozzájárul a hamvak lakásban történő elhelyezéséhez. Önkormányzati lakások esetében a jegyzőnek kéne engedélyt adnia arra, hogy az urnát a lakásban tárolják. A hamvak őrzőjének azt is vállalni kellene, hogy lehetővé teszi a tágabb rokonságnak a kegyelet gyakorlását. Köteleznék az érintetteket arra is, hogy vegyék nyilvántartásba, pontosan hol őrzik a hamvakat. Az urnák helyéről szóló nyilvántartást a temetők üzemeltetőinek kellene vezetniük.

Ha valaki a hivatalos helyen kívül szeretné szétszórni a hamvakat, a képviselő javaslata szerint "befogadó nyilatkozatot" kellene szereznie az adott terület tulajdonosától vagy a település jegyzőjétől. A módosítás tiltaná azt is, hogy a hamvakat engedély nélkül folyókba, tavakba szórják.

Az urnák kiadása mellett a hamvasztást is szigorítanák - írja a Népszabadság. A lap szerint a jövőben csak a halálozás, illetve a temetés helyéhez legközelebbi temetőben lenne elvégezhető, hogy megszüntessék a holttestek ide-oda utaztatását. (Erről bővebben ebben a cikkünkben olvashat.)

A Népszabadság szerint várhatóan tavasszal kerül a parlament elé Gelencsér Attila módosító indítványa.