Ötmillió forint értékben foglaltak le drogot Budapesten

Vágólapra másolva!
Ötmillió forint értékben foglaltak le kábítószereket a rendőrök Budapesten egy a XV. kerületi lakásban - közölte a rendőrség pénteken. A tulajdonost a rendőrök őrizetbe vették.
Vágólapra másolva!

Házkutatást tartott a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön egy budapesti férfi lakásban, mert a rendőrök azt gyanították, hogy nagy mennyiségű kábítószert tart ott.

A rákospalotai lakásban, a hűtőben körülbelül három kilogramm amfetamint, táskában, dobozban összesen majdnem két kilogramm marihuánát, "rengeteg, kábítószergyanús anyaggal szennyezett önzáró nylon tasakot", két kábítószergyanús anyaggal szennyezett digitális mérleget és egy sárga növényi anyaggal szennyezett őrlőt találtak a nyomozók. A lefoglalt kábítószergyanús anyagokat igazságügyi vegyész szakértő vizsgálja.

A rendőrség a férfit őrizetbe vette, és indítványozza előzetes letartóztatását. Az ügyben kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt folytatnak eljárást.