Szabadlábon hagyták a miskolci bombakészítőt

Vágólapra másolva!
Nem kérték a rendőrök annak a miskolci férfinak az előzetes letartóztatását, akinek a lakásán házi készítésű bombát találtak pénteken. A szabadlábon védekező férfi ellen már korábban is folyt eljárás robbanóanyaggal való visszaélés miatt.
Vágólapra másolva!

Szabadlábon várja az ellene indított nyomozás eredményét az a miskolci férfi, akinek bombát találtak a lakásán - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). A hatóság ugyanis nem látta szükségesnek a férfi őrizetbe vételét, amíg a nyomozás tart - írja az MTI az NNI-re hivatkozva.

A férfi Miskolc avasi városrészében található lakásán pénteken olyan házilag készített szerkezetet találtak a rendőrök, amely alkalmas lehet robbantásra, akár emberi élet kioltására is. A férfit ezért korábban a Terrorelhárítási Központ munkatársai a városi kapitányságra előállították.

A szabadlábon védekező férfi büntetett előéletű, egyebek mellett robbanóanyaggal való visszaélés miatt is folyt ellene eljárás korábban. A férfi a szüleivel él egy harmadik emeleti lakásban. A Magyar Televízió Híradójának a szomszédok arról számoltak be, hogy a gyanúsított halk szavú férfi, akit többször láttak már bódult állapotban.

A pokolgép elkészítésében az eddigi adatok szerint nem volt társa. A Híradónak nyilatkozó igazságügyi elmeszakértő szerint a magányos elkövetők amellett, hogy időnként különc módon viselkednek, gyakran valamilyen mintát vagy példaképet követhetnek, az esetleges drogfogyasztás pedig felerősítheti a szándékaikat.