Szombaton jelentik be Gyurcsányék, maradnak-e az MSZP-ben

Vágólapra másolva!
Valószínűleg távozik a Demokratikus Koalíció Platform az MSZP-ből, erről azután beszélt Gyurcsány Ferenc, hogy tárgyalt Mesterházy Attila pártelnökkel. Gyurcsány szerint "lényegesen nagyobb az esélye" a platform távozásának, mint maradásának. Mint mondta, szombaton jelentik be, hogyan döntöttek.
Vágólapra másolva!

Lényegesen nagyobb az esélye annak, hogy az általa vezetett Demokratikus Koalíció Platform távozik az MSZP-ből, mint hogy a szocialista pártban marad - mondta Gyurcsány Ferenc csütörtökön újságíróknak azután, hogy Mesterházy Attila pártelnökkel tárgyalt. A volt kormányfő azt ígérte: szombaton, a platform egyéves születésnapján jelentik be döntésüket, addig a Demokratikus Koalíció elnöksége és országos tanácsa is ülésezik még.

A volt miniszterelnök világossá tette: a platform elnökségének többsége szétválás párti, országos tanácsának többsége azonban "még nem". Azt is közölte, ha úgy döntenek, hogy elhagyják az MSZP-t, képesek lesznek önálló frakciót alakítani, vagyis vele együtt legalább tíz politikus távozik a szocialista frakcióból.

Gyurcsány Ferenc valószínűnek nevezte, hogy ha mennek, még az MSZP november közepén esedékes kongresszusa előtt megteszik, bár érzékeltette, erről is folyik vita. Kérdésre válaszolva hozzátette: "egy gombostűt sem" visznek magukkal az MSZP-ből, és ebben az esetben lemond a Táncsics Alapítvány vezetéséről.

A Gyurcsány-féle platform tagjai is aláírták hétfőn azt a hűségnyilatkozatot, amelyben vállalták az MSZP képviselőcsoportjának tagjai maradnak. Mesterházy Attila azért kért nyilatkozatot a képviselők maradásáról, mert Varju László - a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform igazgatója - a múlt héten a Magyar Rádiónak nyilatkozva egyértelművé tette, hogy új frakció alakításán dolgoznak, és biztos benne, hogy meglesz az ehhez szükséges tíz képviselő támogatása. Mesterházy Attila a hűségnyilatkozatok aláírása után hétfőn azt mondta, a személyes konzultációkon kiderült, kilenc politikus "másképp értelmezte" a nyilatkozatot.

Ha az erről szóló végső döntés megszületik, az MSZP elnöksége tudomásul veszi, hogy Gyurcsány Ferencék kilépnek a szocialista pártból és a frakcióból - mondta csütörtökön Mesterházy Attila, és megerősítette: Oláh Lajos kész arra, hogy csatlakozzon a Gyurcsány Ferenccel együtt távozni szándékozókhoz, akiknek a száma így eléri a frakcióalakításhoz szükséges tízet.

A pártelnök-frakcióvezető az MSZP székházából távozóban közölte: a volt kormányfővel folytatott egyeztetése megszilárdította azt a meggyőződését, hogy Gyurcsány Ferencék elhagyják a szocialista pártot. Mesterházy Attila beszélt Oláh Lajossal is, aki a frakcióból egyedüliként nem írta alá az általa kért hűségnyilatkozatot. A Hajdú-Bihar megyei politikus arról tájékoztatta: ha az Orbán-kormány leváltását segítheti azzal, hogy az új frakcióhoz csatlakozik, akkor ezt ő helyes döntésnek tartja és meg fogja tenni.