Nyűg lett Orbánnak Tarlós hajlíthatatlansága

Orbán Viktor és Tarlós István
Vágólapra másolva!
Elhidegült Orbán Viktor kormányfő Tarlós István főpolgármestertől - állította az [origo]-nak több fideszes forrás, köztük egy olyan is, aki jó viszonyt ápol Tarlóssal. A források szerint már Orbán sem számol azzal, hogy 2014-ben Tarlóst indítja a Fidesz a főpolgármesteri posztért, de a ciklusából hátralévő három évben még teljes támogatottságot élvez.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor kormányfő már nem számol azzal, hogy Tarlós István a következő ciklusban is főpolgármester lesz - erősítette meg az [origo]-nak egy másik kormánypárti forrásból származó információját a Fidesz egyik befolyásos politikusa. A forrás szerint Orbán szándékát csak a Fidesz szűkebb, belső fórumain lehet érezni, a nyilvánosság előtt nem, mivel Tarlós még három évig, a Fidesz támogatásával irányítja a fővárost.

"Egy politikus sikerességét az jelzi, hogy minél több szövetségest és minél kevesebb ellenséget szerez magának, Tarlós ebben megbukott" - fogalmazott a forrás. Egy másik, a fővárosi politikában járatos fideszes forrás pedig arról beszélt az [origo]-nak, hogy a főpolgármester nem kompromisszumkereső ember, emiatt hidegült el tőle Orbán.

Orbán is győzködte

Egy harmadik, önkormányzati kérdésekkel foglalkozó fideszes forrás szerint Tarlós azért nem tudta érvényesíteni elképzeléseit, mert tavaly novemberben lemondott parlamenti mandátumáról. Szerinte az önkormányzatokat érintő kétharmados törvények elfogadásáig ez stratégiailag hibás döntés volt. A forrás szerint Orbán korábban próbálta erről lebeszélni Tarlóst, sikertelenül.

Tarlósnak azért jött volna jól a parlamenti mandátum, mert több fontos kérdés a parlamenti egyeztetéseken, megbeszéléseken dől el, amelyekből Tarlós kimarad, mivel már nem képviselő. A kormánypártok több jelentős törvényt is úgy hoztak meg, hogy a frakció valamelyik tagja nyújtott be egyéni indítványt egy kormányzati tervről, amelyet aztán a parlament megszavazott.

Tarlós szeptember végén az [origo]-nak azt mondta: méltóságon alulinak tartja, hogy ilyen egyeztetéseken részt vegyen. "Ha egy önkormányzati törvény azon múlik, hogy a Parlament folyosóin másokhoz hasonlóan nekiállok intrikálni, az méltatlan Budapest főpolgármesteréhez" - fogalmazott. Tarlós azt is kijelentette akkor, hogy szerinte a kormánypártok és így Orbán érdeke is az, hogy a fővárosi önkormányzatot erősítse a kerületekkel szemben, mivel máskülönben irányíthatatlanná válik a város.

Tarlós azt is kijelentette, hogy nem akar a főváros problémáival a miniszterelnök nyakára járni, mivel enélkül is van épp elég gondja. Október elején Tarlós mégis bejelentette, hogy néhány napon belül találkozni fog a kormányfővel és az önkormányzati törvényről is beszélni fognak. A találkozót végül egy héttel később, múlt csütörtökön tartották meg.

Megkerülték a fideszesek

Több fideszes politikus szerint Tarlós azért nem tudja érvényesíteni az akaratát, mert nem elég kompromisszumkész. A Tarlóssal jó viszonyt ápoló városházi forrás szerint ezt bizonyítja, hogy a Fidesz szeptemberi hajdúszoboszlói frakcióülésén az önkormányzati törvényjavaslatnak egy olyan változatát támogatták a képviselők, amely hátrányosan érintené a fővárost. Eszerint több, jelentős forrással járó jogkör - például a parkolás - a fővárostól a kerületekhez kerülne át. A múlt héten ismertetett kormányjavaslat - bár még nem a végleges - nagyjából ezt a koncepciót tartalmazta.

Ez jelentős fordulat, a Belügyminisztérium ugyanis nyáron három koncepciót vázolt fel Budapest átalakítására, ezek közül kettő a kerületek rovására erősítette volna a fővárosi önkormányzatot. Tarlós többször jelezte, hogy ez a két koncepció elfogadható lenne a számára, ezek azonban lekerültek a napirendről, feltehetően a Tarlóssal többször konfrontálódó fideszes polgármester-képviselők nyomására.

Nem kedvez Tarlósnak az a közvetlen főpolgármester-választásról szóló javaslat sem, amelyet ugyancsak a szeptemberi hajdúszoboszlói frakcióülésen ismertettek. Eszerint nem a választók döntenének a főpolgármesterről, hanem a Fővárosi Közgyűlés, amelynek automatikusan tagja lenne a 23 kerületi polgármester is. A fideszes források szerint a kormánypárton belül nagy a javaslat támogatottsága. Tarlós erről az [origo]-nak adott szeptemberi interjúban azt mondta: szerinte a közvetve megválasztott főpolgármester egy báb lesz, de a kérdés jelenleg nem foglalkoztatja.

Orbán érdeke, hogy Tarlós kitartson

Egy a miniszterelnökhöz közel álló forrás szerint Orbán valóban nem akarja már, hogy Tarlós 2014 után is a posztján maradjon, de teljesen eltávolítani nem akarja a jelenlegi főpolgármestert. Bár a polgármesterválasztás módját valószínűleg nem határozza majd meg a várhatóan ősszel parlamenti szavazásra kerülő önkormányzati és választási törvény, a politikus szerint Orbán egyértelműen amellett áll, hogy közvetetten, vagyis a közgyűlés tagjai közül válasszák a főpolgármestert. "Márpedig ha ő amellett áll, akkor aligha várható az ellenkezője" - mondta a forrás, hozzátéve, hogy "nem maguktól találták ki" szeptember elején a budapesti kerületek polgármesterei a párt hajdúszoboszlói frakcióülésén, Tarlós távollétében megfogalmazott javaslatukat, hogy a közgyűlés tagjai közül válasszák a főpolgármestert.

Mivel Tarlós erre az esetre már korábban kilátásba helyezte, hogy nem folytatja a munkát 2014 után, főpolgármester biztosan nem lesz belőle, de a helyzetre rálátó kormányzati vezető szerint a miniszterelnök maga mellett tartaná, mint tanácsadót, egy esetleges Budapest-minisztérium vezetőjét vagy kormányhivatal-vezetőt, amennyiben Tarlós ezt elfogadja. A forrás szerint a miniszterelnöknek érdeke, hogy 2014-ig Tarlós a helyén maradjon: a 2010-es választás előtt Orbán a párt és az elnökség tiltakozása ellenére "verekedte át" mindenkin az öntörvényűnek ismert korábbi III. kerületi polgármestert, idő előtti távozása tehát Orbán számára a kudarc beismerése lenne.