A Fidesz védi a demokráciát - fideszes válasz a Financial Times-nak

Vágólapra másolva!
Válaszolt a Magyarországot ért antidemokratikus vádakra a Financial Timesban Schöpflin György fideszes európai parlamenti képviselő, aki szerint a Fidesz védi meg a demokráciát a Jobbiktól.
Vágólapra másolva!

Nyílt levélben válaszolt Schöpflin György, a Fidesz európai parlamenti képviselője a Financial Times gazdasági napilapban Magyarországot ért október eleji kritikákra, a levél a hétfői Financial Timesban jelent meg. Ian Bremmer, az Eurasia Group politikai kockázatelemző intézet elnöke az FT október 9-i számában arról írt, hogy Magyarországon egyre kevésbé garantáltak a demokratikus és a civil szabadságjogok, erre reagált Schöpflin. Bremmer korábban azt írta, "Magyarország az első példa arra, hogy egy ország nem csak leveszi a lábát a pedálról a demokrácia útján, hanem el is kezd hátrafelé tekerni".

Schöpflin válasza szerint "romokban hevert az ország", amikor a Fidesz kétharmados többséget szerzett a választásokon, a szavazók Orbán Viktort kérték fel a rendcsinálásra, ennek pedig a kormány eleget is tesz. Mint írja az új szabályok egy kivétellel megőrizték az Alkotmánybíróság jogait, a Magyar Nemzeti Bank ugyanazokkal a jogosítványokkal bír, mint korábban, a jogrendszer pedig erősödött. Schöpflin ír a médiatörvényről, amelynek szerinte egyetlen olyan következménye sem lett, amelyet a baloldali politikusok beharangoztak. Az állampolgársági törvénnyel kapcsolatban Schöpflin azt írja, hogy ez a legjobban működő ilyen törvény Európában.

Schöpflin szerint a valós veszélyt a magyar demokráciára a Jobbik jelenléte jelenti. Az európai parlamenti képviselő levelében azt írja, a Fidesz jelenti Magyarországon a demokrácia védelmét, és minden olyan próbálkozás, amely a kormánypártok politika ellehetetlenítését szolgálja a szélsőséges nézetek előretörését segíti.