Tarlós: Nem zárják be a hajléktalanokat, amíg van más lehetőség

hajléktalan, Józsefváros, VIII. kerület, Népszínház utca
Vágólapra másolva!
A fővárosi hajléktalankérdés még nem oldódott ugyan meg, rendészeti eszközökhöz azonban csak az után fordulnának, ha a szociális munkásokban rejlő lehetőségeket kimerítették - írja Tarlós István egy hétfőn nyilvánosságra hozott levélben.
Vágólapra másolva!

Amíg a szociális munkások látnak esélyt az utcán élő egyes ember gondjainak megoldására, "addig nem kezdeményezünk rendészeti fellépést" - írta Tarlós István főpolgármester abban a levélben, amelyet egy hétfői szakmai fórumon olvastak fel.

Tarlós hangsúlyozta: továbbra sem lehet a budapesti aluljárókban élni, aludni. Tarlós szavai szerint a tavaly indított társadalmi megbékélés program lehetőséget adott a helyzet javítására, de "korántsem mondhatjuk, hogy a probléma megoldódott". "Ahogy a múlt télen, most is elkötelezett vagyok a probléma humánus megoldásában. Rendészeti eszközökhöz csak akkor nyúlunk, ha a szociális munkások lehetőségeiket kimerítették" - fogalmazott.

A főpolgármester azt írta: a belügyminiszterrel együtt azon dolgozik, hogy ezen a télen már ne lehessen férőhelyhiányra vagy a szociális szállókon uralkodó elfogadhatatlan viszonyokra hivatkozni.