Tarlós: Fellegi minisztériumán múlik a dugódíj bevezetése

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnökkel tárgyalt Tarlós István főpolgármester, aki szerint a kormányfő megértette a főváros a BKV problémáit. Tarlós azt mondta: 2013-tól jöhetne a dugódíj, de a fejlesztési minisztérium még adós a jóváhagyással. Az Alstom után a főváros a Siemensszel is tárgyal, hogy megússzon egy 25 milliárdos kötbért.
Vágólapra másolva!

"Miniszterelnök úr megértette a problémát, és ez lehet, hogy éppen elegendő lesz" - mondta a BKV nehéz anyagi helyzetére utalva Tarlós István főpolgármester pénteken, az MTV Ma reggel című műsorában. Tarlós csütörtökön tárgyalt Orbán Viktor kormányfővel, akivel a BKV gondjai mellett a városfejlesztési koncepcióról és a készülő önkormányzati törvényről is egyeztettek.

Tarlós nem árulta el, hogy a BKV megkapja-e az államtól a működőképesség fenntartásához szükséges összeget. "Ma találkozom Naszvadi György államtitkár úrral, és meglátjuk, mennyi az annyi" - mondta főpolgármester. A BKV-nak rövid távon 6 milliárd forint tőkepótlásra van szüksége, illetve 5 milliárd forint lejáró hitelét kellene kifizetni. Tarlós szerint a 11 milliárdot "nincs értelme" megtagadni, mivel 10 milliárdot "úgyis lehív a bank".

A főpolgármester szerint 2013. január 1-től lehetne bevezetni Budapesten a dugódíjat, de ehhez még hiányzik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) jóváhagyása. Tarlós azt mondta: nem érti, miért kell ehhez miniszteri jóváhagyás, és reméli, hogy a tárca számára elég volt "fél év pihenő" a döntés meghozatalához.

"A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumról nem lesz a közeljövőben utca elnevezve a Budapesten" - bírálta a főpolgármester a minisztériumot egy másik ügyben, az új trolik és villamosok beszerzéséhez igényelt, de egyelőre még jóvá nem hagyott 118 milliárd forint európai uniós támogatás ügyében is. Tarlós szerint városi tömegközlekedésre ugyan csak 98 milliárd forintos keret van, de általában közlekedésre ennél jóval több. Ebből lehetne elvileg autópályát építeni, de a főpolgármester szerint 2013-ig nem fognak, így átcsoportosítás nélkül az ország nem tudja majd lehívni a pénzt.

A főpolgármester szerint a négyes metró ügyében - a metrószerelvényeket gyártó Alstomhoz hasonlóan - tárgyalásokat folytatnak a német Siemensszel, amely a metró irányítási rendszerét szállítja. A probléma oka, hogy az Alstom két év késéssel tudja leszállítani a kocsikat, így a Siemens is csak késve tudja megkezdeni a vezérlőrendszer kiépítését, amiért - a korábbi szerződés alapján - a fővárosnak 25 milliárd forint kötbért kellene fizetnie - mondta Tarlós.