Gyarapodnak a tanácsadók Orbán körül

Orbán Viktor tanácsadói, Hegedűs Zsuzsa
Vágólapra másolva!
Tíz évvel ezelőtti segítői egy részét is foglalkoztatja kilenc jelenlegi tanácsadója és főtanácsadója között Orbán Viktor - derül ki a Miniszterelnökség [origo]-nak küldött összefoglalójából. A tanácsadók fizetése az összesítés szerint havi 360 ezer forinttól majdnem egymillió forintig terjed. Az aktuális adatokat - mivel közérdekűnek számítanak - a törvény szerint a kormányzati honlapon is kötelező lenne közzétenni, ott azonban csak egy januári táblázat található.
Vágólapra másolva!

Külön tanácsadót foglalkoztat Orbán Viktor a magyar-francia gazdasági kapcsolatok ápolására, a beruházókkal, a határon túli magyarokkal és a jótékonysági szervezetekkel való kapcsolattartásra is - derül ki a Miniszterelnökség [origo] megkeresésére küldött összesítéséből, amely szerint ma összesen kilenc tanácsadó és főtanácsadó segíti a miniszterelnök munkáját.

A Magyar Távirati Iroda 2010 júniusi híre szerint a kormány megalakulása utáni hónapban még csak négy tanácsadó - közöttük Szapáry György volt jegybankelnök és Révész Máriusz fideszes képviselő segítette a kormányfőt. Ma azonban egyikük sincs ebben a minőségében Orbán Viktor mellett: az időközben washingtoni nagykövetté kinevezett Szapáry februárban lemondott megbizatásáról, a "gyermekeket érintő kormányzati ügyek" felelősévé tett Révész pedig végül egyetlen percet sem töltött a miniszterelnök környezetében.

A kezdőstábban lévő tanácsadók közül ma is él a szerződése ugyanakkor a sportügyekben tanácsot adó Balogh Gábor világ- és Európa-bajnok öttusázónak, valamint az európai integrációs ügyekért felelős Gottfried Péternek. Mellettük az összesítés szerint a már 1998 és 2002 között is kormányfői főtanácsadóként dolgozó Szemerkényi Réka biztonságpolitikai ügyekben, Megyesy Jenő volt denveri tiszteletbeli főkonzul a nyugati magyarsággal és jótékonysági szervezetekkel való kapcsolattartással, Hegedűs Zsuzsa szociológus társadalmi felzárkóztatással, az előző Orbán-kormányban a Miniszterelnöki Hivatal politikai elemző főosztályát vezető Tellér Gyula pedig társadalomelméleti kérdésekben segíti a miniszterelnököt.

Külön tanácsadót foglalkoztat Orbán Viktor a tájékoztatás szerint a magyar-francia gazdasági kapcsolatok ápolására a Francia - Magyar Kereskedelmi Kamara egykori elnöke, Madarász László személyében. Szeptember óta külön tanácsadó van a beruházókkal való kapcsolattartásra, erre a feladatra a nemzetgazdasági tárcától menesztett Becsey Zsoltot kérte fel. (Erről szóló, külön cikkünket itt olvashatja).

Ugyancsak tanácsadói státusban van a Miniszterelnökségen, Győri Tibor, a Mahir egykori vezérigazgatója, a Fidesz korábbi jogtanácsosa és máig meghatározó háttérembere is. Győri a miniszterelnökségi tájékoztatás szerint jogi kérdésekkel foglalkozik, a kormány.hu adatbázisában fellelhető, a Miniszterelnökség megbízási szerződéseit összesítő, (igaz, még januári keltezésű) táblázat azonban ennél hosszabban részletezi feladatait: a Nézőpont Intézet egykori fő tulajdonosa eszerint a "miniszterelnök részére és a kormányzati összeállítások elkészítéséhez szükséges szakmai előkészítő adatszolgáltatások beszerzésében és értékelésében működik közre" valamint szakmai tanácsokat ad "a társadalompolitikai kérdésekkel összefüggő tevékenység ellátásához szükséges koordinációban és jogalkotás-előkészítési, illetve kodifikációs ügyekben".

Tanácsok 360 ezertől 997 ezer forintig

A tanácsadók közül hárman egyébként kormánytisztviselői, hatan pedig szerződéses státuszban tevékenykednek, díjazásuk pedig havi bruttó 360.000 és 997.200 forint között változik az [origo]-nak küldött tájékoztatás szerint. Arra azonban, hogy az egyes tanácsadók közül ki melyik státusban dolgozik és mennyit keres pontosan, a Miniszterelnökség nem adott választ.

A már év elején is foglalkoztatott, megbízási szerződéssel dolgozó tanácsadók díjazása megtalálható ugyan a kormányzati portál már említett táblázatában, a 2011. januári adatok azonban csak a 2011. május 31-ig szóló szerződéseket összesítik. Győri Tibor eszerint havi nettó 560 ezer, Balogh Gábor 747 ezer, Tellér Gyula 600 ezer, Hegedűs Zsuzsa és Megyesy Jenő pedig az államtitkári illetménnyel megegyező, 997 ezer forintos díjazásért végezte májusig a munkáját.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Hegedűs Zsuzsa Orbán Viktorral

Az adatok frissességét firtató kérdésünkre a Miniszterelnökség azt írta, hogy "a megjelölt megbízási szerződéses tanácsadók jelenleg is ugyanolyan díjazással foglalkoztatottak, mint ahogy a kormányzati portálon szerepel." Azt pedig, hogy a törvény előírásainak megfelelően miért nincsenek naprakész adatok a kormányzati portálon azzal indokolták, hogy "a közérdekű adatok felülvizsgálata és az adatszolgáltatások előkészítése jelenleg is folyik, ezért nem kerültek még fel a hatályos szerződések a honlapra."

A három kormánytisztviselőként foglalkoztatott tanácsadó fizetésével kapcsolatban szintén nem volt közlékeny a Miniszterelnökség: "a munkaviszonyban foglalkoztatott tanácsadók összesített adatai nyilvánosak, ezért ezeket a béradatokat személyre lebontva nem kell kiadni." Arra azonban, hogy az összesített - és eszerint nyilvános - adatok hol találthatók, a válasz nem tért ki, ahogyan arra sem, hogy a szervezethez időközben felvett tanácsadók, Becsey Zsolt és Szemerkényi Réka közéjük tartoznak-e. Becsey értesüléseink szerint államtitkári fizetségért dolgozik.

Összehasonlításként:1998 és 2002 között összesen 23 tanácsadó dolgozott az akkor sokkal szélesebb feladokat ellátó Miniszterelnöki Hivatalban, közülük 12-en a miniszterelnök mellett.

Megújuló szerződések

Bár a megbízási szerződések mellett a vállalkozási szerződésekről is csak elavult, januári összesítés található a kormány.hu-n, az [origo] kérdésére a Miniszterelnökség megerősítette, hogy a májusban lejáró helyett újabb szerződést kötött tanácsadásra és a miniszterelnök nyilvános szerepléseihez és beszéd-előkészítéséhez kapcsolódó feladatokra Orbán Viktor korábbi sajtótitkára és tanácsadója, Doncsev András cégével, a Qualiton Alkotó, Művészetszolgáltató Kft-vel. A szerződés összege a válasz szerint változatlan maradt, vagyis a balatonfüredi alpolgármesteri posztjáról a nyáron leváltott politikus cége havi nettó 687 forintért dolgozik a miniszterelnöknek.

A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint megújították a kormányfő honlapját, az orbanviktor.hu-t üzemeltető Vármegye Média és Kiadó Kft. szerződését is. A Mandiner főszerkesztője és ügyvezetője, Balogh Ákos Gergely illetve Novák Tamás tulajdonában álló cég a tavaly augusztustól decemberig szóló 4,2 millió forint helyett már csak csökkentett díjazást kap a válasz szerint, ám hogy mennyit, azt nem árulták el. A miniszterelnök szerepléseit dokumentáló Burger Barna fotós cégével ugyancsak hosszabbított a Miniszterelnökség: a 2011 június 1-jétől egy évre szóló szerződés szerint a Fókusz Pókusz Kft-t a munkáért a korábbihoz hasonló díjazás, havi 750 ezer forint illeti.