Vágólapra másolva!
Mikrobusszal ütközött egy menetrend szerint közlekedő autóbusz a 21-es főúton, Salgótarján közelében csütörtök reggel. A balesetben a kisbusz öt utasa, három nő és két férfi meghalt, hat sérültet kórházba szállítottak. Egy szemtanú szerint a kisbusz sofőrje valószínűleg azért tért át a szemközti sávba, mert vagy elaludt, vagy rosszul lett vezetés közben.
Vágólapra másolva!

Egy mikrobusz és egy menetrend szerint közlekedő autóbusz összeütközött a 21-es főúton, Salgótarján közelében csütörtök reggel negyed nyolckor. A rendőrség tájékoztatása szerint a Vizslás-Újlak és Kisterenye között történt balesetben három nő és két férfi életét vesztette, többen megsérültek.

A helyszínelés során kiderült, hogy a Hatvan irányából Salgótarján felé közlekedő Ford Transit áttért a másik forgalmi sávba, majd frontálisan ütközött a Salgótarjánból Pásztóra tartó menetrend szerinti autóbusszal - közölte Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Mind az öt halálos áldozat és két sérült a kisbuszban utazott, a másik járművön öten sérültek meg.

A baleset egyik szemtanúja szerint a kisbusz sofőrje valószínűleg azért tért át a menetirány szerinti ellenkező sávba, mert vagy elaludt, vagy rosszul lett vezetés közben.

Korábban Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője azt mondta, hogy a 21-es úton történt balesetben öten olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy életüket nem lehetett megmenteni. Három súlyos és három könnyű sérültet a mentők helyszíni ellátás után a salgótarjáni kórházba szállítottak. Az ellátásban két mentőhelikopter és öt mentőkocsi személyzete vett részt.

Laczkó Tamás, a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház orvos igazgatója szerint a sérültek közül senki nincs életveszélyben. Az egyik súlyos sérültet, akinek nyílt térdtörése volt, már megműtötték, a másikat - akinek eltört az állcsontja, és bordatöréssel járó mellkasi sérüléseket is szenvedett - pénteken műtik meg. A négy másik sérült csak zúzódásokat és hámsérüléseket szenvedett, a biztonság kedvéért megfigyelés alatt tartják őket, de pénteken valószínűleg hazamehetnek.

Az MTI helyszínen lévő tudósítója úgy értesült, hogy a magyar rendszámú Ford Transit kisbusz Salgótarjánból szállított munkásokat. Egy szemtanú a tudósítónak azt mondta: látta, amint a mikrobusz áttért a szemközti sávba, és ez okozta az ütközést. A baleset egyenes útszakaszon történt, a buszt az ütközés ereje keresztbe fordította. Az első adatok szerint a menetrend szerinti buszon több mint harmincan utaztak.

Forrás: MTI/Komka Péter
Megrongálódott autóbusz áll Vizslás-Újlak és Bátonyterenye között a 21-es úton, ahol öt emberéletet követelő baleset történt. További képekért kattintson a fotóra!

A 21-es úton legutóbb szeptember ötödikén történt súlyos buszbaleset. Akkor vaddal ütközött egy menetrend szerint közlekedő járat, mely az árokba borult. A balesetben a busz egyik utasa meghalt, többen pedig megsérültek.