Ellopták a Guruló emlékművet a budai Millenáris parkból

Vágólapra másolva!
A rasszizmus elleni küzdelem jelképének szánt emlékmű egyik darabját lopták el szerdára virradóra a fővárosi Millenáris parkból. A második kerület polgármestere vandál cselekménynek minősítette az esetet.
Vágólapra másolva!

A romagyilkosságok áldozatainak emléket állító úgynevezett Guruló emlékmű egyik részét lopták el szerda hajnalban a budapesti Millenáris parkból - közölte a mű megvalósításában részt vevő Arc Kft. egyik ügyvezető igazgatója. Az emlékmű fő részét képező kerékpár ellopásáról a térfigyelő kamerák felvételeket készítettek - mondta el Bakos Gábor.

Láng Zsolt, a II. kerület fideszes polgármestere mélységesen elítéli "ezt a vandál cselekedetet, főleg annak fényében, hogy a kerékpár jelképe volt a rasszizmus elleni küzdelemnek". Bejelentette, hogy ha a rendőrségi nyomozás nem vezet eredményre, az önkormányzat a polgármesteri keret terhére pótolja az emlékművet.

A Guruló emlékművet július közepén avatták fel Budapesten, maga az alkotás és kísérő kommunikációja arra akart rávilágítani, hogy a társadalom részét képező valamely csoport tagjai nem megbélyegezhetők, nem ruházhatók fel kollektív tulajdonságokkal. Az emlékművet kiállították a kapolcsi, a nyíregyházi Vidor és a budapesti Sziget Fesztiválon is.

Forrás: MTI/Földi Imre

A Guruló emlékművet július közepén avatták fel Budapesten