Magyar Nemzet: Már büntetik a lámpáknál koldulókat a fővárosban

Vágólapra másolva!
Tött mint ötszáz esetben állított elő közlekedési lámpánál kolduló vagy árusító szabálysértőket a rendőrség az elmúlt két hétben. A budapesti rendőrfőkapitány szerint az akcióval nem a hajléktalanokat üldözik, mivel mindenkit megbüntetnek, aki szabálytalanul az úttesten sétál - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt két hétben 512 esetben állított elő közlekedési lámpánál kolduló, vagy árusító szabálysértőket a rendőrség - írja a hétfői Magyar Nemzet. Tóth Tamás budapesti rendőrfőkapitány a lapnak hangsúlyozta, hogy a közlekedési lámpánál történő árusítás nem függ össze a hajléktalansággal. Hozzátette: akciójuk nem a fedélnélküliek üldözéséről szól, hiszen bárkit megbüntetnek, aki szabálytalanul az úttesten sétál.

Az elmúlt két hétben 31 szabálysértési feljelentést tettek a rendőrök és 11 helyszíni bírság született - ismertette. Pintér Sándor belügyminiszter szeptemer 23-án jelentette be, hogy a rendőrség az év végéig megszünteti a fővárosban a piros lámpánál való koldulást.