"Hát nem vihetem a saját szatyromat?" - Új front nyílt a józsefvárosi hajléktalanháborúban

hajléktalan, Józsefváros, VIII. kerület, Blaha Lujza tér
Vágólapra másolva!
Trükkökkel próbálják kicselezni a rendőröket és a közterület-fenntartókat a VIII. kerületi hajléktalanok, akikre a közrend védelmére hivatkozva szállt rá a kerület vezetése. Hétfőtől minden korábbinál szigorúbb intézkedések léptek hatályba, egyes helyeken még a dohányzást is megtiltották. Több hajléktalan azt mondta, nem zavarja, ha beviszik a szabálysértési irodába, kibírja azt a pár órát, amíg ott kell lenni, a kerület által hozott intézkedéseket pedig betarthatatlannak gondolják.
Vágólapra másolva!

"Négyszer vittek be az elmúlt héten. Egyszer, mert eldobtam a csikket a Köztársaság téren, egyszer, mert ültem, egyszer, mert elaludtam, negyedszer pedig azért, mert azt mondtam a rendőrnek, hogy menjen be ő a Dankóba [a hajléktalanszállóra], ott megtudja, mi a pihenés" - mondta egy hatvan év körüli hajléktalan nő a budapesti Népszínház utca egyik mellékutcájában az [origo] tudósítójának.

A VIII. kerületben egy hete szálltak rá a hatóságok a hajléktalanokra, miután a kerület vezetése kampányt hirdetett az utcán élők ellen a közrend helyreállítására hivatkozva. Az akció a kerületi népszavazás után kezdődött, amelyben a helyi lakosokat többek között arról kérdezték, hogy egyetértenek-e a kukázás és a közterületen alvás tilalmával. A voksolás a kevés szavazó miatt érvénytelen lett, de a résztvevők nagy többsége a hajléktalanok életterének szűkítése mellett szavazott.

Múlt csütörtökön a kerületi képviselő-testület még tovább szigorította a közrend betartására vonatkozó szabályokat. A képviselők plusz forrást szavaztak meg a hajléktalanokat érintő akcióra, hogy az ügyeiket vizsgáló, újonnan megnyitott Víg utcai szabálysértési iroda napi 24 órában tudjon működni. Csütörtökön másik két, a hajléktalanokat érintő előterjesztést is megszavaztak, ezeket is Kocsis Máté polgármester nyújtotta be. Az egyik javaslat jelentősen kiterjeszti azoknak a tevékenységeknek a körét, amelyekért büntetés jár: megtiltja például nemcsak a kukák felborítását, de elmozdítását, vagy "rendeltetéstől eltérő" használatát is. A másik pont minden közterületen megtiltja a koldulás lényegében minden formáját, több helyen pedig a dohányzást is, sőt, azt is meg lehet büntetni, aki "az életvitelszerű lakhatás céljára használt ingóságokat közterületen tárolja".

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Hajléktalanok a VIII. kerületben

A hétfőtől életbe lépett újabb szigorításokról a megkérdezett hajléktalanok többsége az [origo] munkatársától értesült. Egy férfi a Mátyás téren meglepődve kérdezte, hogy "hát nem vihetem a saját szatyromat?". A férfi azt mondta, őt is vitték már be a Víg utcai szabálysértési irodába, állítása szerint azért, mert újságot olvasott és cigarettát sodort.

Több hajléktalan is bírálta Kocsis Máté polgármestert. Volt, aki egyszerűen hülyeségnek minősítette a kerületi szigorítást, egy hajléktalan nő pedig az [origo]-nak annyit mondott: "ha volna havi kétmillióm, mint a Kocsisnak, akkor nem itt lennék". Mások azt mondták, nem tudják, hogy honnan jött a polgármester, de ők biztosan régebben élnek a VIII. kerületben.


Egy hétfői akció

A hajléktalanok többsége azt mondta, nem különösebben zavarja őket a rendőri akció, kibírják, ha beviszik őket és három órát ott kell tölteniük a szabálysértési irodán. Egy férfi a Mátyás téren nevetve mondta, hogy ő már át tudja vágni a közterületeseket, nem átlátszó üvegből issza a bort, és így nem bukik le.

A Népszínház utcában borozgató hajléktalanok egy csoportja azt mondta, tudják, hogy az ivásért be is zárhatják őket, de nem törődnek vele. Egyikük szerint ez az akció is ugyanolyan véget fog érni, mint az aluljárók kiürítése, amit a Fővárosi Önkormányzat kezdeményezett év elején, hogy a legtöbbet használt aluljárókat megtisztítsák a hajléktalanoktól. A férfi szerint ezt egy hónapig szigorúan vették, de azóta megint többen alszanak az aluljárókban. A csoport egy másik tagja pedig azt mondta, hogy a VIII. kerület határán elég átmenni az utca másik oldalára, ami már a VII. kerület, ott pedig "nem is szólnak" semmiért.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Az akciót kifigurázó plakát egy VIII. kerületi kukán

Egy bozontos szakállat viselő hajléktalan férfi a Blaha Lujza téren azt mondta, szerinte ok nélkül senkit nem visznek be a rendőrök. Őt állítólag jól ismerik a környéken, és mindig úgy viselkedik, hogy ne legyen probléma. Hozzátette azonban, hogy egyszer őt is bevitték a Víg utcába, de aztán kiengedték, miután az egyik ismerős rendőr rákérdezett, hogy "az Ivánt meg miért hoztátok be?".

Egy másik férfi szerint viszont nem minden törvénytelenségre figyelnek fel a rendőrök. Szerinte előfordult olyan eset, hogy a rendőrök nem jöttek ki a bekamerázott Mátyás térre, amikor két társaság összeverekedett, pedig még szamurájkardok is előkerültek. A férfi szerint a szigorúbb szabályok igazságtalanok, mert például nem minden hajléktalan borogatja ki a kukákat. Így viszont azokat is sújtják, akik a lehető legészrevétlenebbül próbálják kiszedni a még használható dolgokat a szemetesekből, pedig - mint mondta - "kukázás nélkül nem lehet élni".