Börtönre ítélték ipari kémkedésért a Diagon-ügy vádlottjait

Vágólapra másolva!
A nem jogerős ítélet szerint több mint hárommilliárd forintot kell fizetnie a Diagon Kft. három volt dolgozójának. Azzal vádolják őket, hogy ipari titkokat akartak eladni egy orosz cégnek.
Vágólapra másolva!

Az ipari kémkedés miatt indult Diagon-ügy vádlottjait egy és két év közötti szabadságvesztéssel sújtotta, és összesen 3 milliárd 269 millió forint megfizetésére kötelezte hétfőn kihirdetett ítéletében az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság.

Az ügyészség szerint a Diagon Kft. két egykori vezető beosztású munkatársa az orvosi diagnosztikai eszközöket gyártó és forgalmazó cég több mint tizenegyezer szabadalmaztatott technológiákkal, ipari titkokkal kapcsolatos adatát mentette le, majd egy konkurens céghez, a Diachem Kft.-hez átszerződve 2008-ban megkísérelte az adatokat az orosz konkurenciának átadni.

Az elsőrendű vádlottat, H. Sándort ez év májusában a Ferihegyi repülőtéren fogták el, amikor éppen Oroszországba indult volna, a vád szerint a Diagon ipari titkaival a laptopjában. H. Sándor és a másodrendű vádlott, T. Lajos, valamint az ügy harmadrendű vádlottja, P. Zsolt, a Diachem vezetője az eljárás során tagadta bűnösségét.