Húszmilliárd forintot szán bicikliutakra a kormány

Vágólapra másolva!
Elsősorban a Duna mentén és a Balatonnál tervezi új bicikliutak építését, illetve a meglévők fejlesztését az infrastruktúráért felelős államtitkár szerint. Völner Pál szerint az elkövetkező években húszmilliárd forintot szán a fejlesztésre a kormány. 2014-től a Tisza mentén is új kerékpárutak építését tervezik.
Vágólapra másolva!

Húszmilliárd forintot fordít az elkövetkező években kerékpárutak építésére és a meglévők felújítására a kormány - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Füzéren, a Füzért és Felső Mislét összekötő kerékpárútvonal indító kilométerkövének felavatásán szombaton.

Völner Pál azt mondta: a térség turisztikai vonzerejét növelik a kerékpárutak, a környék települései felkészültek az idelátogatók fogadására, mintegy ezer szálláshely várja őket.

Mint mondta: elsőbbséget élvez a Duna menti kerékpárút megépítése és a Balatont körülölelő kerékpárút, ugyanakkor azt tervezik, hogy 2014-től a Tisza mentén is kerékpárutak épüljenek.

Horváth Jenő, Füzér független polgármestere közölte, három olyan kerékpárút épül egyszerre a Hegyközben, amely összeköti Szlovákiát és Magyarországot. Az avatáson elmondta, hogy Sárospatak és Kassa, Füzér és a határ túloldalán lévő Szkáros, Pusztafalu és Bista között épülnek kerékpárutak.