A volt BKV-igazgató vallomása szerint a Synergontól is milliókat kapott Hagyó

Vágólapra másolva!
Harmincmillió forintnyi pénzösszeget jutattak vissza különböző módokon 2008-ban és 2009-ben Hagyó Miklósnak egy volt BKV-vezető vallomása szerint. Az Index információi szerint Balogh Zsolt vallomásában szerepel, hogy a BKV teljes informatikai szolgáltatásáért felelős Synergonnal kötött szoftverlicenc-vásárlási szerződés "jutalékát" adták át Hagyónak, többek között egy nokiásdobozban.
Vágólapra másolva!

Balogh Zsolt egykori megbízott BKV-vezérigazgató vallomása szerint nem a C. C. Soft volt az egyetlen cég, amely visszaosztott pénzt - írja az Index. A hírportál információi szerint Balogh vallomásából az rajzolódik ki, hogy évente 15 millió forintot kellett leadnia Hagyó Miklós egykori főpolgármester-helyettesnek. Ennek 2008-ban és 2009-ben a később a BKV teljes informatikai rendszeréért felelős Synergonnal kötött szoftverlicenc-szerződés volt az alapja.

Az egykori BKV-vezér a vallomása szerint többször is találkozott a Synergon ügyvezetőjével, és a cég képviselője felajánlotta a szoftverlicenc-vásárlási szerződés utáni 10 százalékos üzletszerzési jutalékot, 30 millió forintot. Balogh a vallomás szerint azt mondta, hogy a pénzt nem kéri, adják inkább Hagyónak azzal, hogy ő küldi. Az ügyvezető megígérte, hogy az első 15 milliót eljuttatja Hagyónak.

Balogh szerint 2008 nyarán szerzett tudomást a pénz megérkezéséről, amikor a Hévízi-tóban úsztak Hagyóval. A második részletet Balogh 2009-ben adta át Hagyónak egy nokiásdobozt tartalmazó fehér reklámtáskában. Erre Balogh szerint Hagyó úgy reagált, hogy "Jól van, Zsoltikám!".

Hagyó Miklós az Index információi szerint minden vádat tagad, és nem ismer el semmi olyasmit a Balogh Zsolt által elmondottakból, ami terhelő lenne rá nézve. A Synergontól pedig idő közben távozott az a vezető, akire Balogh vallott.

Az ügy másik szereplőjének, a C. C. Soft Kft.-nek a BKV-val való kapcsolatáról az [origo] korábban több cikket is közölt, erről bővebben itt olvashat.

Hagyó Miklóst a BKV-ügy kapcsán egyebek mellett bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel és zsarolással gyanúsítják. A gyanú szerint Hagyó közvetlenül vagy közvetítőin keresztül utasításokat adott a BKV egyes vezetőinek arra, hogy a cég számára szükségtelen szerződéseket kössenek, például a HÉV utastájékoztató rendszerével, tanácsadással, kommunikációs tevékenységekkel összefüggésben. Tavaly augusztus végén Hagyó Miklóst zsarolással is meggyanúsították: a hatóságok szerint 2008-ban főpolgármester-helyettesként arra utasította Balogh Zsoltot, a BKV akkori megbízott vezérigazgatóját, hogy adjon át neki évente 15 millió forintot.